Öt lebilincselő ismeretterjesztő könyv karácsonyra

Sztárszerzők és slágertémák is vannak a frissen kiadott tudományos könyvek között, amelyeket nem is kell feltétlenül elajándékoznunk: miért is ne vehetnénk meg magunknak (is) őket?

Tim Peake: Halló, a Földdel beszélek?

Bemelegítésképp kezdjük egy egyszerűbb könyvvel, amelyet az Európai Űrügynökség asztronautája jegyez. Peake fél évet dolgozott az űrben a Principia küldetés során, közben pedig lelkesen fényképezett. Ezekből a képekből áll össze a könyv.

Mivel itt mindent visznek a képek, a világűr-rajongók mellett gyerekek is nézegethetik, és persze a töprengő felnőttek is mindenféle érdekes következtetésre juthatnak, a minimalista szöveg ellenére is. Ahogy például a szerző megállapította:

„Amikor az űrből nézünk a Földre, nem látjuk a határokat vagy a kontinensek felosztását. Csak azok az elkülönülések léteznek, amelyeket a természet alakított ki, négy és fél milliárd éve tartó munkával.”

Barabási Albert-László: A képlet

A világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László új könyve meglepő következtetésekre jut a sikerrel kapcsolatban. Motivációs előadók hol lelkesítő, hol kissé lila szövegeivel ellentétben A képlet tisztán tudományos munka. Barabási három évig dolgozott rajta, a következtetései pedig „drasztikusan megváltoztatták, hogyan adok tanácsot a diákjaimnak, a kollégáimnak és a gyerekeimnek”.

Dolgozz keményen, és előbb-utóbb beüt a siker – valami ilyesmi az általánosan elfogadott szabály, noha ez sokszor nem működik a gyakorlatban. Barabási szerint azért, mert a siker nem a mi teljesítményünktől függ, hanem attól, hogy mit gondolnak a teljesítményünkről mások. És máris a tudománynál vagyunk: a siker a kollektív természete miatt máris hálózat- és/vagy Big Data-probléma lehet.

„Ez egyben azt is jelenti, hogy a könyvem sikere nem az én kezemben van, hanem attól függ, hogyan érzékeli a nagyközönség az üzenetét” – jelenti ki a tudós.

Ken Robinson: Kreatív iskolák

A jövő oktatása világszerte meghatározó téma, a gépi tanulás, az automatizálás, a problémákat egymás (maguk) közt megoldó szoftverek egyelőre az itthoni álláskeresést még kevésbé befolyásolják, ám kétségünk sem lehet, hogy eljön az az idő is. Az oktatási rendszerek átalakításáról pedig mindenkinek van véleménye, legyen az Jack Ma, vagy éppen Ken Robinson.

Mi most az utóbbival foglalkozzunk, elvégre Robinson a téma fekete öves szakértője, a híres TED-előadását (Megölik-e az iskolák a kreativitást?) közel 55 millióan látták, a könyvében pedig szisztematikusan végigveszi a jelenlegi rendszer gondjait, megoldásként pedig

totális forradalom helyett olyan gyakorlatias ötletekkel áll elő, amelyekkel kis lépésekben is elérhetőek nagy változások.

A személyre szabott megközelítés elsősorban a képességfejlesztésre, a tanulás megszerettetésére összpontosít, miközben integrálná az oktatásba a legújabb technológiákat is. Egy ilyen könyv elolvasásához nem kell pedagógusnak lenni, sőt az sem kell, hogy legyen gyerekünk: egyszerűen ma már mindenki mindenhol folyamatosan tanul, bizonyos értelemben sosem hagyjuk el az iskolapadot.

Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra

Harari igazi sztárszerző, a Sapiens és a Homo Deus című könyvei világszerte bestsellerré váltak. Bár egyszer úgy nyilatkozott, elég nehezen vették rá (illetve ő is magát) a megírásukra, ehhez képest már itt is az újabb kötet.

Harari az emberi társadalmak közeljövőjét vizsgálja, illetve az azt formáló erőket. Feltesz kellemetlen kérdéseket is (értjük-e egyáltalán a világot, amit megalkottunk?), de mindenek előtt új szempontokat kínál, és továbbgondolkodásra késztet.

Külön-külön témákkal foglalkoznak az egyes részek (technológiával, vallással, művészetekkel, politikával), a nagy horderejű változásokat pedig sokfelől átgondolt kérdésekkel igyekszik megragadni. Mit tehetünk a járványszerűen terjedő álhírek ellen? Melyik civilizáció uralja a világot? Meg tudja-e oldani a nacionalizmus az egyenlőtlenség és a klímaváltozás problémáit? Mihez kezdjünk a terrorizmussal? Harari a legelemibb kérdéseket feszegeti, a válaszoknál pedig talán fontosabb is, hogy mindezt alaposan, többféle megközelítésből átvizsgáljuk.

Tim Harford: A csecsemőtápszer, a radar és a kettős könyvelés

A Financial Times újságírója a közgazdasági ismeretterjesztés egyik legnépszerűbb figurája: díjakat nyert, könyveket írt, és olyan TED-előadásokat tartott, mint a Hogyan tesz kreatívabbá a frusztráció?, illetve a Próba, hiba és az Istenkomplexus. A magyarul frissen megjelent könyvének sem kevésbé furfangos a címe:

Harford egy sereg érzékletes példán keresztül mutatja be, hogyan formálják a világ gazdaságát a folyamatosan érkező újdonságok, innovációk.

Nemhogy az egész rendszert, de az egyes részeit is roppant nehéz megérteni, pedig törekednünk kellene rá, mert ezek az újdonságok a mi életünket is jelentősen átalakítják.

A brit újságíró 50 találmány (pl. villanykörte, konténer, videojáték) meglepő és látványos történetét mutatja be, majd szépen, fokról fokra összeáll a big picture, hogy hogyan jutottunk el a mai állapothoz, és merre is indulhatunk tovább. Harford könnyed, szórakoztató stílusa pedig mondhatni az egész műfajt emészthetővé és élvezetessé teszi.

ajándék | karácsony | tudomány | könyv | yuval noah harari

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom