Tízezres a nagyságrend.
Az Árukereső.hu megbízásából a GKI Digital októberben készített online, reprezentatív felmérést 1575 ember bevonásával a felnőtt lakosság karácsonyi ajándékvásárlási terveiről és szokásairól. A felmérésből kiderült, hogy
idén a karácsonyi ajándékokra szánt keret átlagosan 60 411 forint, ami 15,5 százalékos növekedés a tavalyi 52 300 forinthoz képest.
A válaszadók az idén egy ajándékra átlagosan 9017 forintot szánnak, ez mintegy hatszáz forinttal elmarad a tavalyi hasonló adattól. Ez ugyanakkor nem meglepő, hiszen a megkérdezettek idén karácsonykor több embert terveznek megajándékozni: míg 2019-hez képest 2020-ra átlagosan nyolcról ötre csökkent a megajándékozottak listája, addig 2021-ben átlagosan hét embernek terveznek karácsonyi ajándékot vásárolni.
A megkérdezettek 62 százaléka elsősorban párjának, férjének, feleségének tervez ajándékot venni, emellett a válaszadók 26 százaléka párja rokonságát, húsz százaléka pedig barátait tervezi megajándékozni. Az átlagosan több mint hatvanezer forintos keret közel 28 százalékát a gyerekek ajándékaira szánják a válaszadók.
A felmérés alapján a koronavírus-járvány a tavalyi karácsonyi szezonban átrajzolta a slágertermékek körét :
egy évvel ezelőtt a három legnépszerűbb ajándék a ruházati cikk, a játék, valamint a szépségápolás és kozmetikum volt.
Az idén – a járvány előtti évekhez hasonlóan – ismét a szórakoztató elektronikai termékekre van a legnagyobb az igény, ezt követik a ruházati cikkek és a játékok.
Tavaly a járványügyi korlátozások miatt az ajándékok beszerzése minden korábbi évnél erőteljesebben támaszkodott az online értékesítésre. Az online kiskereskedelem többek között az év végi rekordforgalmaknak köszönhetően tudott Magyarországon negyvenöt százalékkal bővülni.
A közlemény szerint bár elkezdődött a járvány negyedik hulláma, az elmúlt hónapok lazításai és a hatvan százalék körüli átoltottság bátrabbá, optimistábbá tette a lakosságot, ismét megteltek a vendéglátóhelyek, bevásárlóközpontok, és az idei ünnepi szezonban az ajándékvásárlásban nagyobb teret kaphat a hagyományos kereskedelem. Míg tavaly az ünnepi szezonban a válaszadók 86 százaléka tervezte az ajándékok beszerzését webáruházból, az idén ez az arány 77 százalékra csökkent, és a tavalyi 49 százalékról 57 százalékra nőtt azok aránya, akik bevásárlóközpontokban, plázákban szeretnének vásárolni.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
karácsony | felmérés | ajándék | vásárlás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!