Nem hozza meg a kedvedet az utazáshoz, amit a brit miniszterelnök mondott

Egyre több jel mutat arra, hogy idén nyáron biztonságosabb belföldön nyaralni.

"A külföldről történő újrafertőződés megakadályozása érdekében is lépéseket kell tennünk – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök. Hamarosan itt lesz az ideje – különösen a hazai fertőzési ráta csökkenését figyelembe véve –, hogy karantént vezessünk be az országba légi úton érkezők esetében."
A brit miniszterelnök ennek időpontjára, és időtartamára nem utalt. A kormány később pontosított, hogy a karantén nem csak a repülővel érkezőkre vonatkozna. Az is kiderült – kétoldalú megállapodások alapján –, a Franciaországból és Írországból beutazók mentesülhetnek a járványügyi határintézkedés alól.

A brit sajtó és a közvélemény nem feltétlenül érti a kormány ilyen terveit, ugyanis kicsit későn jönnének. A március közepén bevezetett korlátozások óta százezer brit tért haza, de csak a betegség tüneteit mutatóknak kellett izolálniuk magukat.

Nem sok turista fogja felkeresni Londont, ha Johnsonék karanténra ítélik az érkezőket

Az Utazási és Idegenforgalmi Világtanács is aggodalmát fejezte ki, hogy ez súlyosan rontja a leendő utasok bizalmát. A döntés rámutat arra, milyen is lesz utazni a koronavírus-járvány közepette. Sok cikkben foglalkozunk a légi közlekedés reformjával, és a kérdések rendszerint a reptéri és a fedélzeti biztonságról szólnak, holott egyértelmű, hogy ez csak a teljes kép egy része.

Kérdés, ki akar majd utazásra költeni – repjegyet venni, szállást foglalni –, ha fennáll az esélye, hogy az utazása talán teljes időtartamát karanténban fogja tölteni?

(Forrás: Euronews, Mandíner)

karantén | utazás | Anglia | boris johnson

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom