Mesteri baristák, kávékülönlegességek, szenzációs koktélok a KávéBár Bazár 2020-on

Február 8–9-én rendezik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseményét, a tizenegyedik KávéBár Bazárt, melynek idén is a Millenáris Park B csarnoka ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával ötven kiállító termékeit: kávékat, borokat, söröket, párlatokat és egyéb italkülönlegességeket kóstolhatnak egész nap a standokon.

A belépő mellé egy újrahasznosított kávéspohár is jár a korlátlan kóstolásokhoz, és tisztított víz is ingyenesen rendelkezésre áll a hidratáláshoz. A két nap során számos program várja a vendégeket, több szakmai bajnokság is zajlik.

2 nap, 3 bajnokság, 12 kísérőprogram és 50 kiállító több száz terméke az italhétvégén

Nemcsak a profik részére lesznek megmérettetések, szombaton rendezik a civil kávésok országos versenyét, a Magyar Amatőr Barista Bajnokságot, melyet a professzionális szabályok szerint bonyolítanak le. Velük egy időben lesz a Professional Cup Tasters Challenge verseny, vagyis a kávékóstolók megmérettetése, a nyertes pedig a spanyolországi Xorxios nyerskávé-kereskedő cég nemzetközi cupping továbbképzésén vehet részt. Vasárnap a bárosok is megmérkőzhetnek a pult mögött, a Stay Woke Cocktail Competition verseny indulóinak kreatív, élénkítő koktélokat kell készíteniük. A szakmát és a fogyasztókat egyaránt várják Budapest legnagyobb kávébárjába, ahol a kóstolások mellett vásárlásra is lehetőség nyílik.

A kísérőprogramok során olyan témák kerülnek elő, mint a karrierépítés, karrierváltás a pulton túlra, a fenntarthatóság és környezetvédelem a kávépiacon, hazai és nemzetközi üzleti trendek, illetve lesz vállalkozói fórum leendő kávézó-tulajdonosoknak Sztorik a kávézóból címmel. Idén is érdemes időben beülni a korlátozott létszámú vezetett kóstolókra, melynek során különleges, prémium párlatok, pezsgők, borok és teák is kerülnek a csészékbe, poharakba a japán szakéktól az érlelt rumokon át a champagne-okig és kínai teákig.      

Számos program színesíti a KávéBár-hétvégét, bővített gasztro-választékkal is készülnek a szervezők. A nagyközönség és a szakma számára is izgalmas esemény szombaton és vasárnap is 11–18 között tart nyitva. Az indusztriális csarnok tereit betölti majd a kávéillat, s két napon át lehet tanulni, tesztelni, vásárolni, társasági életet élni csúcsminőségű kávé- és báritalok kíséretében.

Ez is érdekelhet:

Nem a későn elfogyasztott kávé felelős azért, ha nem tudunk elaludni

Ha valaki régóta minden este egy jó erős feketével zárta a napot, és utána nem tudott rendesen aludni, az nem a kávé hibája volt.

(Fotók: KávéBár Bazár) 

kávé | kávébárbazár | cocktail | koktél | barista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom