Nem várt hatással volt a járvány a kávéfogyasztásra Amerikában

A járvány idején kevesebben isznak kávét az Egyesült Államokban az azt megelőző időszakhoz képest, bár a fekete így is messze a legnépszerűbb ital az országban – derül ki egy felmérésből.

A National Coffee Association (NCA) megbízásából januárban készült vizsgálat szerint az Egyesült Államokban a megkérdezettek ötvennyolc százaléka legalább napi egy kávét elfogyasztott a teszt kitöltését megelőző napon, ezzel szemben az egy évvel korábbi hasonló időszakban ez az arány hatvankét százalék volt.

Az eredmények azonban nem feltétlenül arra utalnak, hogy a világ legnagyobb kávépiacán (ami az USA) csökkent volna a kávéfogyasztás, mivel sokan otthonról dolgozva egyenesen több kávét isznak ahhoz képest, mint amennyit általában az irodában szoktak. Az Államokban a legnagyobb kávé-kiskereskedők pedig éppenséggel megnövekedett eladási számokról tudtak beszámolni a világjárvány ideje alatt.

Az országban még mindig korlátozottan üzemelnek a kávézók, ami a visszaesés egyik lehetséges magyarázata.

A felmérés szerint az amerikaiak reggeli kávézási szokása nem változott érdemben, ellenben a délutáni fogyasztás – ami gyakran egy kávézóba beüléshez köthető – négy százalékkal csökkent.

"A kávé továbbra is Amerika vitathatatlanul kedvenc itala, még akkor is, amikor országszerte a kávézók különféle korlátozási szakaszban vannak, és látogatottságuk valamelyest csökkent" – mondta Bill Murray, az NCA elnök-vezérigazgatója, aki arra számít, hogy az elkövetkező hónapokban nőni fog a fogyasztás, mivel az ország lassan kilábal a koronavírusból.

A felmérés szerint az emberek továbbra is megosztottak abban a kérdésben, hogy komfortosan éreznék-e magukat egy kávézóban. A válaszadók harminchárom százaléka igennel felelt erre, míg harmincegy százalék inkább megvárná a járvány végét egy kávézóba beüléssel.

A koffeinről köztudott, hogy felpezsdíti az embert, de szakértők szerint egy csésze kávé elfogyasztása egy rövid, huszonöt perces szunyókálás előtt kifejezetten segít abban, hogy kipihentebben ébredjünk.

(Forrás: Reuters, fotók: Pixabay)

fogyasztás | usa | kávézás | járvány | kávé

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom