Boncsér Orsolya bringásfeleség. Nem mellékesen remek fotókat készít, és jól is ír. Ha ezt összeadjuk, akkor mit kapunk? Mutatjuk, mit.
Kicsit, ha hunyorít az ember, olyan ez a fotósorozat, mintha egy soha el nem készült magyar bringásfilm standfotói lennének, legalábbis első pillantásra ez az érzésünk támadt. A főszerepet négy magyar középkorú férfi alakítja, akik a bringázásban találják meg azt, amit az élet egyéb területein nem. Kicsit olyan ennek a filmnek a hangulata, mintha keveredne az Alul semmi és mondjuk az Életrevalók. De lehet, hogy tévedünk, és teljesen más filmek hangulata keveredik benne, a legjobb, ha mindenki azokkal a hangulatokkal helyettesíti be, amikkel szeretné.
Természetesen valójában nem egy film standfotóiról van szó. A fotókon nem kerékpárosokat alakító színészek láthatók, hanem hús-vér férfiak, akik ténylegesen, igazából bringások. Ezeket a remek, megkapó hangulatú, kedves fotókat egyikük felesége, Boncsér Orsolya készítette, aki egy remek, megkapó hangulatú, kedves írást is mellékelt hozzájuk.
Egy bringás felesége vagyok
A férjem hobbibiciklis csapatát kísértem el egy hajnali túrára. Magam sem gondoltam, de felkeltem velük hajnalban, beszálltam az autó csomagtartójába, és végigfotóztam a reggeli túrájukat.
Bringásfeleségnek lenni nem mindig könnyű menet.
Pittyeg a telefon, hogy mikor indul a túra és hová, berreg a pulzusmérő, csipognak a kudók. Sípol a kávéfőző, és a bringáscipő kopogását a kövön, hajnalban, ezer hang közül is felismerném. Véletlenül becsapódó szekrényajtó, véletlenül kiszökő macska. Így indulnak a legszebb reggelek kora tavasztól késő őszig.
És ott van az időről időre felbukkanó dobozok rejtélye. Hopp, egy szép zokni, egy divatos nyaksál, kesztyű melegre, kesztyű hidegre, sapik, karmelegítő a karra, lábmelegítő a lábra, és ki tudja, mi más érkezik – szerencsére mindig kedvezményesen.
– Woow, ez egy új mellény?
– Nem, nem, dehogyis, régi, csak még nem láttad.
Minden zokni fele eltűnik a mosógépben, kivéve a bringászoknik. Nem értem.
Szerencsére, ha nem dolgozik, és nem biciklizik, akkor is tekernie kell a hátsó szobában. Ez a kerék olyan, aminek akkor is mennie kell, ha épp nem megy, mert valami zselé van benne.
1400 szintről vagy 1700 szintről beszél? Nem tudom megjegyezni, talán nem derül ki, de persze mindig kiderül. Utazások, túrák, a naptárjaink rendszeres összefésülése, Rapha Festive500 a szeretet ünnepén, majd bealvás az esti film első tizenöt percében. Erről szól az élet a biciklissel.
De ez most különleges nap volt, mert amíg a lányunk nyaralt, én is felkeltem hajnalban (04.15-kor!!!), és a bátorságom összeszedve bemásztam a kocsi csomagtartójába, hogy
megnézzem és lefotózzam, hogyan mutatnak a negyven-ötven év közötti apukák szűk rucijukban a biciklin, és mi ez az egész őrület.
Négyen tartoznak a csapat szűk magjához: egy ügyvéd, egy reklámos, egy EU-diplomata, és egy nemzetközi üzletkötő.
Budapest különleges adottságú város, mert a zsúfolt városi környezet mellett a budai hegyek ideális terepet jelentenek egy-egy tekerésre. Két óra tekerés alatt simán összejön 1000 szint, állítólag – sőt, jövőre a Giro is innen indul majd!
Hajnalban a város kihalt. Nincsenek autók és emberek (szerencsére). Olyan minden, mint egy zombiapokalipszis után. Sötét van és hűvös, épp csak dereng. Jólesik a csend, nyugalom van.
A harkály kopog, az énekesmadarak ébredeznek, nyuszik ugrabugrálnak az út szélén. De máskor mesélt már őzekről és vadmalacokról is.
Ezeket persze megjegyzem – a szinttel ellentétben. Egészen más arcát mutatja a város, miközben percről percre változik a fény.
Simán tekernek fölfelé (kétszer is), én kiköpném a tüdőmet. Amikor megállunk, átcipelik pár kilós biciklijeiket a kicsi ösvényen – szerintem a fotóstáskám nehezebb. Még sosem láttam a várost innen ilyenkor. Elcsattan egy-két langyos poén, pár információ valamilyen új bringáscuccról, amit nem értek, és leülnek. És amíg majszolgatják a kis zseléiket, néznek ki a fejükből. Van ebben valami igazán csodálatos.
Jó nekik, hogy van egy csapatuk, hogy mindig figyelnek egymásra, és senkit nem hagynak hátra. Hogy így láthatják a várost reggelente, miközben pontosan tudják, hogy 140 a pulzusuk. Az élet legszebb pillanatai: a szabadság érzése.
És reggelire már itthon is vannak, hogy utána vihessék a gyerekeket suliba és oviba (ha nem hosszú körre mennek éppen).
Ez is érdekelhet:
bicikli | boncsér orsi | csapat | budapest | nagy sztoriHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!