Két világhírű múzeum is újranyitott, de kicsit másképp

Újra fogadott látogatókat a madridi Prado, amely legutóbb az 1930-as években volt zárva ilyen sokáig. 

A március közepén bezárt intézményben szombaton ezernyolcszázan nézhették meg a tárlatok egy bizonyos részét, és csupán a kijelölt útvonalon haladva gyönyörködhettek a képekben. A bejáratnál testhőmérséklet-mérésen estek át a látogatók, odabent mindenkinek kötelező volt maszkot viselnie, illetve a megfelelő távolságot betartania.

Az 1819-ben megnyitott Prado a világ egyik leghíresebb szépművészeti múzeuma, a spanyol művészeti alkotások legjelentősebb kiállítóhelye.

Megnyitott a versailles-i kastély is. A békeidőben megszokott létszámhoz képest csupán ötödannyi látogatót engedtek be a kétezer-háromszáz szobás palotába, melyet a Pradóhoz hasonlóan maszkban és kijelölt útvonalon lehet bejárni.

2019-ben nyolcmillióan keresték fel a vílághírű kastélyt – kilencven százalékuk külföldről –, az elmúlt napok fokozatos újranyitása óta ellenben gyakorlatilag csak franciák érkeznek. A patinás fővárosi intézmény, a Louvre a tervek szerint július 6-án nyitja majd meg kapuit.

Ez is érdekelhet:

Ismét látogatható korunk legfantasztikusabb épülete

A múzeumba csak testhőmérséklet-mérés után lehet belépni.

(Forrás: EuroNews, fotók: Pixabay, Unsplash)

párizs | megnyitott | újra | múzeum | képtár

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom