Ismét látogatható korunk legfantasztikusabb épülete

Spanyolországban a bilbaói Guggenheim lett az első jelentős intézmény, amely a járvány okozta korlátozások miatt újra megnyitott.

A nyitás napján mintegy kéttucat látogató várta ki türelmesen a sorát, de a múzeumba csak azután lehetett belépni, hogy mindenkinek megmérték a testhőmérsékletét. A szabályok értelmében a látogatóknak maszkot kell viselniük, ügyelniük kell a kétméteres távolság betartására, a fele kapacitással működő épület több pontján pedig kézfertőtlenítőket helyezett el a múzeum vezetése.

A testhőmérséklet mérése érintkezésmentesen történik.

Baszkföld jelenleg a négylépcsős újranyitási folyamat harmadik fázisánál tart, ami azt jelenti, hogy korlátozásokkal ugyan, de látogathatóak bizonyos zárt helyiségek is. Begoña Martinez, a Guggenheim kommunikációs igazgatója reméli, hogy az emberek kultúrafogyasztási éhsége hamarosan visszatér a járvány előtti állapotba.

Az amerikai építész, Philip Johnson által "korunk legfantasztikusabb épületeként" emlegetett Guggenheim múzeum akkor is megér egy utat, ha épp nem a múzeum aktuális kiállítása miatt érkezünk Bilbaóba. A kőből, üvegből és titániumból épült épület első ránézésre különböző geometriai formák véletlenszerűen egymásra pakolt rendszerének tűnik, az elrendezés azonban nagyon is tudatos: az 1997-ben átadott múzeum szokatlan struktúrája azontúl, hogy körvonalaiban a Bilbao városát átszelő Nervión folyóra reflektál, a kiállítóterek megsokszorozását is lehetővé tette. Nem utolsósorban pedig megálmodóját, Frank Gehryt végérvényesen a sztárépítészek sorába emelte.

Ami az ország többi fontos intézményét illeti, a madridi El Prado, a Thyssen és a Reina Sofia szombattól várja ismét a látogatókat.

Ez is érdekelhet:

Most valami jó dolog történt Párizs jelképével

Az épületet még nem lehet látogatni.

(Fotók: Unsplash)

maszk | látogatás | testhőmérséklet | guggenheim | újranyit

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom