Egy légitársaság sem tett még olyat a koronavírus kapcsán, mint az Emirates

A dubaji légitársaság már számos biztonsági intézkedést vezetett be a világjárvány megfékezése, az utazási kedv fokozása érdekében. Most pedig elsőként a légitársaságok közül újabb járványügyi biztonsági garanciát kínál utasainak.

A légitársaságok között a világon elsőként, az Emirates teljes körűen fedezi utasai egészségügyi, illetve karanténnal kapcsolatos költségeit, amennyiben utazásuk során Covid–19-fertőzéssel diagnosztizálják őket. A szolgáltatás a foglalás után minden fedélzeti osztályon, bármely célállomásra történő utazás esetén automatikusan érvényes.

Az Emirates 2020. október 31-ig minden utasa számára – függetlenül a kabinosztálytól és az úti céltól – garantálja, hogy térítésmentesen fedezi az egészségügyi költségeket 150 ezer euró (51 millió forint) összeghatárig, valamint a karantén során felmerülő költségeket napi 100 euró (34 ezer forint) értékben, tizennégy napon keresztül, amennyiben az utazás során Covid–19-fertőzés mutatható ki náluk.

 

A szolgáltatás igénybevételéhez nem kell semmilyen kérvényt kitölteni, az a foglalás visszaigazolásával automatikusan érvénybe lép, és az első utazás napjától számítva harmincegy napig érvényes. Miután az utas megkapja a pozitív teszteredményt, az Emirates erre a célra létrehozott telefonvonalán kell jelentkeznie, hogy igénybe vegye a költségtérítést. A szolgáltatás részletei, valamint a telefonszám itt található.

Első a biztonság és az egészség

Az Emirates olyan átfogó intézkedéseket vezetett be mind utasai, mind alkalmazottai biztonságának érdekében, melyek az utazás minden szakaszát lefedik, földön és levegőben egyaránt. Az intézkedések egyik legfőbb eleme az ingyenes higiéniai alapcsomagok biztosítása minden utas számára, amely tartalmazza a maszkot, a kézfertőtlenítőt, valamint az antibakteriális törlőkendőt is. Emellett a légitársaság rugalmas jegyfoglalást vezetett be: azon utasok, akik a járványügyi korlátozások miatt nem tudnak a foglalt időpontban utazni, megtarthatják jegyüket, és huszonnégy hónapig ingyenesen átfoglalhatják más időpontra. Amennyiben mégsem utaznak, visszaigényelhetik a repülőjegy árát a társaság honlapján található online kérdőív kitöltésével, vagy a jegy árával egyenértékű kupont igényelhetnek, melyet a későbbiekben levásárolhatnak az Emiratesnél.

Dubaj újranyitja kapuit

Dubajban szigorú egészségügyi intézkedések bevezetése mellett újraindult a nemzetközi légiforgalom július 7-én, az Egyesült Arab Emirátusok polgárai és lakosai mellett már turisták is látogathatják az arab nagyvárost. Az Emirates nemzetközi hálózatán belül már több mint hatvan úti cél érhető el újra.

Utazási korlátozások

Az Emirates felhívja minden utasa figyelmét, hogy az utazási korlátozások továbbra is érvényben vannak. Így az utazás csak akkor lehetséges, ha az utazó megfelel a célország jogosultsági és belépési kritériumainak. A hatályos biztonsági intézkedések, illetve az egyes járatokon elérhető szolgáltatások errefelé érhetők el.

Ez is érdekelhet:

Újraindult a LOT egyik legfontosabb közvetlen járata

Kezdettől fogva nagy kereslet mutatkozott rá.

(Fotók: Emirates, Pixabay)

covid-19 | emirates | koronavírus | légitársaság | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom