Jó tudni: ezekben az európai országokban még érvényben van a kijárási tilalom

Míg hazánkban már eltörölhettük az éjszakai kijárási tilalmat, addig több más országban továbbra is érvényben van a lakhelyelhagyás időbeli korlátozása – közölte a kormany.hu.

A közlemény szerint Franciaországban este 9 órától reggel 6-ig tart a kijárási tilalom, ez alól a munkavégzés, egészségügyi és családi szükséghelyzet adhat felmentést, illetve szabad a háziállatok sétáltatása is a lakóhely közelében.

A tervek szerint június 9-től este 11 órára módosul a kijárási korlátozás kezdete, teljes eltörlését pedig június 30-tól tervezik.

Olaszországban, ha jól alakulnak a számok, a kormány csak június 21-én tervezi megszüntetni az éjszakai kijárási tilalmat a járványügyi szempontból alacsony kockázatú területeken. Legutóbb május 18-án enyhítettek a szabályozáson, ennek értelmében csak a szükséges feladatot ellátók és a munkába menők tartózkodhatnak kint este 10 és reggel 6 óra között.

Görögországban éjjel fél 1 és reggel 5 óra között van érvényben kijárási korlátozás, a szabályozáson legutóbb május 14-én lazítottak – áll a közleményben.

Németországban legkésőbb június 30-ig érvényben van az országos korona-vészfékrendszer, ami alapján a fertőzöttségi ráta 100-as értéke felett kijárási korlátozás van érvényben az adott körzetben, este 10 órától reggel 5-ig. Kivételt ez alól a munkavégzés, egészségügyi okok, az egyéni séta vagy sport jelenthet. A betegségen már átesett vagy beoltott, védett személyek felmentést kapnak a kijárási korlátozás alól. Jelenleg összesen hat ilyen körzet van az országban, Baden-Württembergben, Bajorországban és Thüringiában.

További enyhítések lépnek életbe Horvátországban, a korábbi huszonöt fő helyett száz főig lehet nyilvános rendezvényeket és összejöveteleket tartani, zárt térben engedélyezik a sportolást, valamint az éttermek számára a beltéri kiszolgálást, és a határátlépésen is könnyítenek a kiskorúak számára.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

érvényben | kijárási | Európa | országok | tilalom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom