Jelentős enyhítések péntektől – Ezekre számíthatunk kedvenc szomszédos országunkban

További enyhítések lépnek életbe Horvátországban, a korábbi huszonöt fő helyett száz főig lehet nyilvános rendezvényeket és összejöveteleket tartani, zárt térben engedélyezik a sportolást, valamint az éttermek számára a beltéri kiszolgálást, és a határátlépésen is könnyítenek a kiskorúak számára – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter.

A létszámkorlátozás alól két terület kivétel. A temetésekre nem vonatkozik többé létszámhatár, az esküvőket százhúsz főig lehet megrendezni, azzal a feltétellel, hogy a résztvevőknek rendelkezniük kell védettségi igazolással.

Engedélyezik zárt térben a sportolást, kivéve az iskolákban.
Nyílt térben lehetőség lesz szakkiállítások és vásárok megrendezésére, de kötelező lesz a maszk viselése.

Azon vendéglátóhelyek számára, amelyek ételt szolgálnak fel, és rendelkeznek a minimális műszaki feltétételekkel, engedélyezik a beltéri helyiségek használatát. A kávézók és más egységek, amelyek csak italt szolgálnak fel, továbbra is csak teraszokon és kerthelyiségekben fogadhatják a vendégeket.

Péntektől az üzletek és a vendéglátóhelyek a korábbi 22 óra helyett 23 óráig tarthatnak nyitva. A kulturális összejöveteleken, kiállításokon, koncerteken, valamint a vallási szertartásokon a korábbi hét négyzetméter helyett négy négyzetéteren tartózkodhat egy ember.

Zágráb enyhített a határátlépési feltételeken is a kiskorúak számára. A gyerekeknek – akik szüleikkel utaznak – tizenkét éves korig nem kell teszt, ez a korhatár korábban hét év volt.

Nem csupán Horvátországból jöttek jó hírek: Olaszországban is minden régió kikerült a veszélyes zónából, Szlovénia egy próbaesküvő után döntött nagy enyhítésekről, itthon is megszűnt csaknem minden járványügyi korlázotás és a franciák is újranyitottak hat hónap után.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Getty Images)

étterem | koronavírus | enyhítések | kávézó | szabályok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom