Close
Egy sikeres próbaesküvő után még tovább enyhítettek a korlátozásokon a szomszédban

Egy sikeres próbaesküvő után még tovább enyhítettek a korlátozásokon a szomszédban

Újraindulások és résztvevőszámok tekintetében jönnek a lazítások.

Szlovéniában tovább enyhítenek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére bevezetett korlátozásokon:

újraindulhat a konferenciaipar, és nem szabják meg az összejöveteleken részt vevők létszámának felső határát.

A ljubljanai kormány csütörtök esti ülésén hozott döntése alapján szombattól megszűnnek a létszámkorlátozások a rendezvényeken és nyilvános összejöveteleken. Feltétel azonban, hogy zárt és nyitott térben egyaránt tíz négyzetméteren egy fő tartózkodhat.

Ülőhelyes beltéri eseményeken, színházban, moziban és sportrendezvényeken minden néző mellett egy helyet szabadon kell hagyni, és kötelező a maszk viselése, a kültéri rendezvényeken pedig  tartani kell a legalább egyméteres távolságot.

Hétfőtől engedélyezik a szakkiállításokat és konferenciákat, de tíz négyzetméterenként itt is csak egy ember tartózkodhat. A rendezvényeket, kulturális intézményeket és vendéglátóhelyeket továbbra is csak védettségi igazolással lehet látogatni, azaz bizonyítvánnyal kell rendelkezni arról, hogy az illetőt beoltották, vagy átesett a fertőzésen, illetve negatív teszteredménye van.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján elmondta:

nem találtak fertőzöttet azok között, akik egy héttel korábban részt vettek azon a tesztfogadáson és próbaesküvőn, amelyek sikerességéhez kötötték az újabb nyitást.

Ezért várhatóan június elsejétől engedélyezhetik azoknak a szolgáltatásoknak az újraindulását, amelyek most még nem működhetnek.

Itthon is szintén megszűnik csaknem az összes járványügyi korlátozás, valamint az is kiderült, hogy Magyarországon belül hová szeretnénk leginkább utazni most.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

korlátozás | esküvő | Ljubljana | enyhítés | szlovénia

FOLYTASD EZZEL

Fantasztikus új úti célokkal bővít a WizzAir

Ettől az időponttól utazhatunk egyénileg is Japánba

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Ától zéig megvalósítja álomotthonod ez a pazar budapesti cég
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom