Ilyen este soha sem volt még itthon, de nemsokára újra lesz

Egy ködösnek és szürkének induló őszi hétköznap váratlanul izgalmasan alakult nemrég a Gin Corner Barban, köszönhetően öt parfümnek, öt koktélnak és egy alkimistának. Utóbbi nem más, mint Pap Márk, aki az Orto Parisi Night-on nemcsak megismertette a vendégekkel a parfümök világát, hanem az illatokhoz kötődő koktélokat is prezentált.

A minden érzékszervre ható estén a vendégek megkóstolhatták a kiválasztott parfümökhöz készített, egyedi ízjegyekkel összeállított koktélokat. Az italok és az illatok Pap Márk előadásában bontakoztak ki, a Gin Corner Barban tartott egyedülálló előadás során pedig bemutatkozott a Neroli Niche Parfüméria forgalmazásában elérhető Alessandro Gualtieri parfümőr hírhedt illatháza, az Orto Parisi.

– Ha az edukációt tekintjük, akkor ilyen szinten is gondolkodtunk, hiszen az utóbbi pár évben nemzetközileg is elismert szakemberek, valamint híres italbrandek is elkezdtek felfigyelni ezekre a különleges, elsődlegesen parfümközpontú összetevőkre és szinte egy újabb trendként kezd útjára indulni a koktélvilágban is – feleli Éliás Attila, a Gin Corner Bar executive menedzsere arra a kérdésre, hogy az edukáció vagy az izgalmas program lehetősége állt-e a házigazda motivációja mögött. Amikor egyébként Pap Márkkal megálmodták a Gin Corner Bar egyedi, keleties hangulatát, már akkor tudták, hogy tökéletes fúziója lehetne ez a parfüm X koktél inspirálta tematikának is.

Pap Márk hosszú évek óta szoros kapcsolatban áll a koktélokkal és a parfümökkel, a párlatok és az illatok művészete jó ideje birizgálja a fantáziáját. Egy évtizede szállt be a bartenderszakmába, de folyton ott motoszkált a fejében a gondolat, hogy egyszer valami egyedivel robbantaná be a hazai bárvilágot – például úgy, hogy kevésbé populárisnak számító összetevőket költöztet egy pohárba. Az ügy érdekében alaposan utánajárt a parfümök titkainak;

kutatómunkája során számos olyan izgalmas alapanyagra bukkant, melyekről azt gondolta, remekül tudnának együttműködni más párlatokkal.

Nagyjából kilenc évvel ezelőtt készített először olyan koktélkreációt, aminek hozzávalói (geranium, kewra, ylang-ylang, osmanthus, neroli) főként parfümökben tűntek fel addig, plusz rájött a technikára, hogyan lehet ihatóvá tenni például a vörös szantálfát, a palo santót vagy akár a tömjént. A végeredmény pedig természetesen egy illatos, aromatikus, sokszor extraktált és persze unikális ital lett. Mivel utána pozitív visszajelzések garmadájától pittyegett a telefonja, bátran tervezgethetett egy valamikori tematikus est gondolatával. A megfelelő pillanat viszont csak évekkel később, idén novemberben érkezett el.

– A parfüm és a koktél közös metszetét az ízek és az illatanyagok jelentik. Néha összetételükben is találunk kapcsolódási pontot, gondoljunk csak bizonyos gyümölcsös, édes, fás jegyekre, melyek egy italban és egy illatban egyaránt előfordulhatnak. A parfümökre szoktak dzsúzként vagy koktélként is hivatkozni, merthogy annyiféle összetevőt tartalmaznak, komplexitásukat pedig a benne szereplő jegyek határozzák meg – mondja Márk, aki sokat köszönhet álma megvalósításában a Nerolinak. A niche parfümöket forgalmazó cégnek annyira bejött a parfümökre épülő koktélok köré kitalált est ötlete, hogy azzal a lendülettel minden programpontot rá is bíztak. Niche-nek ugye azokat a parfümöket nevezzük, melyek a tömegekkel ellentétben egy szűkebb, kivételes ízlésű rétegnek készülnek, méghozzá minőségi és nem épp hétköznapi összetevőkből, különleges technológiával, illetve úgymond a szigorú szabályok elhagyásával. A Neroli Magyarország első luxusparfüm-butikjaként vált ismertté: annak idején Európa kedvenc nagyvárosaiból hozott be egészen extra illatokat, például királyi családok és filmszínészek kedvenceit, melyek kizárólag náluk kaphatóak itthon.

Ott lapult a szortimentben az Orto Parisi is, amit idehaza évekig lehetetlen küldetésnek tűnt beszerezni.

– Igazából a mögötte álló filozófia fogott meg minket, mert mi is szeretünk szembemenni a megszokottal és inkább igényes köntösbe csomagolt egyedi dolgokat alkotni. Az Orto Parisinél leginkább a természet-közeliséget, az emlékeket és az erotikus vonásokat rakják egybe. Nem árulják el, pontosan mi van az üvegcsében, annak fantáziáját a vásárlóra bízzák. Valamennyi üveg letisztult és csupán a színekben térnek el egymástól – avat be Pap Márk a híres-hírhedt „Orr”, azaz Alessandro Gualtieri illatainak kulisszáiba.

A bizonyos koktél X parfüm koprodukción öt darab illatot választott ki és öt különböző italt kreált hozzájuk. A Gin Corner Bar meglepett vendégei nem tudták pontosan, milyen illatokat „dörgöl az orruk alá”, maximum sejtelmes grafikák utaltak rá. A limitált férőhelyes, bárhangulatú eseményen a kiemelt programpontok között szerepelt az interaktivitás, Márk minden résztvevőt megkért, mondja el, milyen jegyeket érez, milyen színekre gondol, amikor megismerkedik egy illattal.

Az illatokat természetesen összehangolta a koktélokkal, így történhetett meg, hogy bár az egyik izgalmasság alapból nem volt csípős, az utolsó kortyok után mégis úgy érezhette a vendég, hogy pár másodpercig bizsereg tőle a szája, mint a hozzá rendelt parfümben életre keltett jelenség, mely szerint a fűszeres, pikáns illatjegyekkel úgy akart ránk hatni az Orr, akár egy„lopott csók a szánkon”.

Csak hogy még egyet említsünk, a Cuoium névre keresztelt illat például az ősi bőrdíszművesség előtt tisztelgett, melyhez a kreált koktél pohara szintén egy bőrdíszítést kapott, aminek az illata már akkor hatott a kóstolóra, amikor a szájához, vagy az orrához emelte. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy magában az italban is egy több hétig érlelt cserzett bőr kivonat rejlett, mely lágy, ugyanakkor izgalmas tanninokkal hangolta finomra az ízélményt, némi ibolyával, vermouth-tal és egyéb, titkos összetevőkkel együtt.

Bár intenzív, jól működő innivalókat kaptak a résztvevők, nem „csak” arról szólt a történet, hogy egy adott parfümöt mutatott meg koktélban, hanem olyan összetevőket használt, melyek megjelennek a parfümben és az italban – legyenek azok akár édeskés, száraz, földes vagy fanyar jegyek. A koktélok mellé ráadásként kifejezetten az illatokhoz készített finger foodok is érkeztek, a falatok kapcsán Balogh Eszter segített megvalósítani a bár elképzeléseit.

Külföldön sem számít trendinek egy ilyen jellegű tematikus est, Magyarországon értelemszerűen az abszolút ritkaság kategória. Pap Márk ráadásul nem árult el előre (és utólag sem!) szinte semmit, a lényeg a meglepetésben, a rácsodálkozásban rejlett.

– Ennek a tematikus eseménynek a szervezése egyébként egészen nyárra nyúlik vissza. Amikor megnyitottuk a Gin Cornert, tudtuk, hogy szeretnénk tematikus eventeket szervezni, ha lehet, nívóban egyenlő partnerrel. Nem öncélú eseményt szerettünk volna, főleg miután egy ilyen profi szakmai stáb áll mögöttünk. Az volt a cél, hogy a vendégeink új élménnyel és tudással távozzanak. Az Orto Parisi Night utáni visszajelzések is azt mutatják, hogy megérte napokig készíteni egy-egy italt. A jegyek pár órán belül elkeltek, reméljük, a következő alkalmak is ennyire népszerűek lesznek, mert ezek alapján bátran mondhatjuk, hogy van rá kereslet. Az a tervünk, hogy ha már elkezdtük, akkor folytassuk is. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a hely koncepciója és a kínálata nyújtson maradandót, hanem innovatív, egyelőre még nem bevált trendeket is megismertessünk a közönséggel. Akár parfümökön keresztül – értékelt Éliás Attila.

A parfümök és a koktélok intim viszonyának titkait tehát kizárólag egy ilyen komplex estén lehet megismerni – szerencsére a nagy sikerrel való tekintettel a bár várhatóan a jövő év elején újra megtartja majd.

(Fotók: Boldog Ati, Berta Sándor)

Gin Corner Bar | orto parisi | este | niche | bártender

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom