Törökországból, Afrikából és Marokkóból érkeznek az előadók Budapestre, hogy három feledhetetlen estén repítsék messzi tájakra a közönséget.
Áprilisban és májusban a Müpa színpadára három különleges világzenei koncertet láthatunk: felcsendülnek tradicionális keleti dallamok, sokszínű afropop pezsdít fel, és megelevenednek a ’60-as évek nagy zenészeit inspiráló marokkói szertartások.
Omar Faruk Tekbilek és együttese
Omar Faruk Tekbilek az egyik legnagyobb hatású török világzenei előadó, aki a Müpa színpadán április 23-án kelti új életre a legnemesebb közel-keleti zenei hagyományokat. Talán nem túlzás azt állítani, hogy csodagyerekként kezdte a pályafutását, mert korán megszerette a zenét, és már tizenkét évesen rendszeresen koncertezett. Azonban sokáig egyáltalán nem volt benne biztos, hogy a zenei pályát választja. Igaz, zenész családjától sok inspirációt, nagybátyjától pedig, aki hangszerüzletet üzemeltetett, rengeteg hangszert kapott, és már nyolcévesen megismerkedett a kaval nevű fúvós hangszerrel. Mégsem volt egyértelmű, hogy zenei pályára fog lépni, mert sokáig inkább a vallási pálya vonzotta és imámnak készült.
Végül mégis a zene mellett döntött, de spirituális elkötelezettsége máig meghatározza az életét és munkásságát, a zene nyelvén pedig képes örökérvényű üzeneteket megfogalmazni.
Első zenekara a konfliktusokkal terhelt közel-keleti régió kiváló zenészeit gyűjtötte össze, származástól függetlenül, majd világsikert hozó együttműködésbe kezdett Brian Keane-nel, ötvözve a tradicionális keleti zenét és a posztmodern ambient hangzást.
Áprilisban a Magyar-Török Kulturális Évad alkalmából, a Yunus Emre Budapesti Török Kulturális Központtal együttműködésben másodszorra látogat el a Müpába, ahol együttesével földrészeken és stílusokon átívelő zenei univerzumot kelt életre a tradicionális szúfi zenére, a folkra és a közel-keleti hangszeres hagyományokra építve.
Angélique Kidjo - Mother Nature
Az egyik legfontosabb afrikai előadó, az afropop sokszínű sztárja, Angélique Kidjo most először lép fel Magyarországon. Az ötszörös Grammy-díjas énekes-dalszerző negyvenéves karrierjét ünneplő turné május 1-i állomása a Müpa, ahol megismerhetjük pályafutása jelentős mérföldköveit, és felcsendülnek a nagy slágerek, valamint a legfrissebb szólólemez dalai.
Angélique Kidjo művészcsaládból származik, de pályájára az is hatott, hogy kislányként nem volt könnyű dolga a benini iskolákban. Alighogy 1981-ben megjelent az első lemeze, kénytelen volt elhagyni a hazáját. Ezután Párizsban talált új otthonra, ahol a nyolcvanas évek második felében a Pili Pili zenekar énekesnője lett. Tehetsége azonban szólókarrierért kiáltott, és rögtön meg is kapta első nagy nemzetközi lemezszerződését. 1991-es sikeralbumával, a világzenei listákat vezető Logozo című LP-vel bebiztosította a helyét a legjobbak között, és azóta is a műfaj egyik nagy sztárjaként tartják számon.
Hazája gazdag ritmusú fon zenéjét kreatívan keresztezi más hatásokkal, de színes és díjakkal elhalmozott életműve sokféle árnyalatot tartogat.
Útjának a tánczenés afropop, az autentikusabb hangszerelésű anyagok, az afrikai gyökereit kutató albumtrilógia, az afro-brazil és afro-kubai kanyarok, a kubai Celia Cruz előtt tisztelgő lemez mind fontos részei.
Az emberjogi aktivizmus ügyét szintén a szívén viseli, és több, hasonló gondolkodású popsztárral, például Peter Gabriellel, Stinggel és Bonóval is írt közös dalt. Műveiben egyébként is szívesen működnek közre a jazz, a soul, a pop világsztárjai, és ugyanúgy örömmel dolgozik együtt fiatal producerekkel, mint ahogyan bátran feldolgoz egy az egyben egy klasszikus Talking Heads-albumot. Olyan htalmas és befolyásos zenei és emberi nagyság, akit látni és hallani kell!
Tariqa feat. Asmâa Hamzaoui & Bnat Timbouktou
Május 14-én a marokkói transzzene szárnyain repülhetünk, amikor a gnawa kultúra egyik legfiatalabb női nagykövete, Asmâa Hamzaoui és saját formációja, a Bnat Timbouktou trió, valamint a közép-kelet-európai régió legismertebb gnawa-zenésze, a marokkói származású Saïd Tichiti vezette, Magyarországon működő Tariqa zenekar ad közös koncertet. Közöset a szó szoros értelmében, hiszen bár mindkét formáció külön is megszólal az est folyamán, az előadás nagy részében együtt játszanak majd.
A marokkói gnawa szertartások transzzenéje teljesen egyedülálló keveréke az arab és az afrikai hatásoknak, és olyan hangszereken játsszák, amelyeket csak az ebben a stílusban használnak.
Különös módon az irányzat még napjainkban sem ismert széles körben, pedig nemcsak azonnal felismerhetően különleges, magával ragadó hangzás és ritmika jellemzi, hanem az 1960-as évektől kezdve több hullámban gyakorolt nagy hatást a neves előadókra is. Merített belőle például a Led Zeppelin, Jimi Hendrix, Brian Jones, Ornette Coleman vagy épp Floating Points.
A zenészcsaládból származó Asmâa Hamzaoui gyerekkorától játszik a zengő-éneklő, háromhúros, bőrborítású basszuslanton, a guembrin. Húszévesen alapította saját formációját, a Bnat Timbouktout, amely a világ első, kizárólag nőkből álló gnawa zenekara. Hamzaoui mellett két vokalista a karkabat nevű fém ritmushangszerrel kíséri saját énekét, ami azért is különleges, mert a női guembri zenészek énekelni szoktak, de hagyományosan nem játszanak hangszeren közönség előtt. A Marokkóba hurcolt fekete rabszolgák zenei kultúráját őrző Asmâa Hamzaoui viszont ebben is igazi úttörő.
A Chalaban zenekarból is ismert marokkói Saïd Tichiti pedig elsőként mutatta be és ismertette meg a gnawa zenét szélesebb körben Magyarországon, miközben ő Európa-szerte a műfaj egyik legismertebb alakja. Formációja, a Tariqa nemcsak gnawa darabokat, hanem marokkói arab makámokat, gyimesi és magyar népzenét, valamint afro-jazzt is játszik - saját, izgalmas felállására hangszerelve.
A fellépő két zenekar repertoárjában sok az egyezés, főként a tradicionális gnawa dalok közösek - ezek közül többet is együtt fognak előadni.
(Forrás és képek: Müpa)
afrikai | koncertek | török | nagy sztori | marokkói
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!