Mától mindenfajta korlátozás nélkül érkezhetünk vissza Magyarországra hat országból

Teszt vagy védettségi sem kell, ha ebből a hat országból térünk vissza. És azoknak sem, akik onnan jönnek.

Szerdától megszűnt a határellenőrzés Magyarország schengeni belső határain, közölte a rendőrség honlapjára hivatkozva az MTI.

A rendőrség közleményében köszönetét fejezte ki a türelemért, a megértésért és azért a toleranciáért, amelyet a járványhelyzet miatt bevezetett intézkedések következtében tanúsítaniuk kellett mindenekelőtt a szomszédos országokba ingázóknak vagy az üzletembereknek, illetve mindazoknak, akiknek külföldre kellett utazniuk.

A koronavírus-járvány miatt a kormány tavaly szeptember elsejétől állította vissza ideiglenesen Magyarország teljes schengeni belső határszakaszán a határforgalom-ellenőrzést és a határőrizetet. Ezt azóta többször meghosszabbították, legutóbb június 23-áig.

A rendőrség közleménye szerint

korlátozás nélkül utazhat Magyarországra állampolgárságtól függetlenül az, aki - a polgári légijárművel történő beutazást leszámítva - Horvátország, Ausztria, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia területéről lép Magyarországra.

Ugyancsak korlátozás nélkül utazhat, aki a Magyarországra belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül átesett a Covid-19 betegségen vagy felmutatja - akár applikáción keresztül - védettségi igazolványát, valamint az azon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványát. Beléphet vele a felügyelete alatt álló 18 éven aluli is.

Beléphet továbbá az is, aki a védettségi igazolások elismeréséről szóló rendelet szerinti ország által kiállított védettséget igazoló hatósági igazolvány felmutatásával igazolja a koronavírus elleni védettségét, valamint a felügyelete alatt álló 18 éven aluli is.

A rendőrség honlapján részletes tájékoztató olvasható többi között a magyar állampolgárok, a magyar állampolgársággal nem rendelkezők határátlépéséről, a sporteseményekre és a kulturális rendezvényekre belépés szabályairól, a Magyarországon átutazókra vonatkozó szabályokról, a repülőtérre vagy repülőtérről történő tranzit speciális szabályairól.

Közben külföldön a franciák enyhítenek egy nagyot a bulizni vágyóknak, a briteknél pedig kiderült, mikor lesz a végleges és visszavonhatatlan nyitás negyedik lépése.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

határátlépés | magyar | magyarország | horvát | szabad határ

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom