Korlátozásokat vezetnek be Európa legnépszerűbb túraútvonalain

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A látványos természeti környezet miatt évek óta egyre több túrázó érkezik Madeirára. A sziget vezetése most úgy döntött, új szabályokkal próbálják megvédeni az ikonikus útvonalakat a túlhasználattól.

Madeirát buja zöld erdei, vulkáni hegygerincei és festői tengerpartjai Európa egyik legnépszerűbb túracélpontjává tették. A rohamosan növekvő látogatószám azonban komoly terhelést jelent a természeti környezetre, ezért a helyi hatóságok szigorúbb szabályozás mellett döntöttek.

Ennek értelmében a korábban mindössze hét útvonalra érvényes belépődíjat immár harminc hivatalos PR jelzésű túraösvényre is kiterjesztették. Most újabb változás lép életbe:

a díj összege három euróról (kb. 1170 forint) 4,50 euróra (kb. 1755 forint) emelkedik, és ezzel párhuzamosan látogatószám-korlátozást is bevezetnek.

Az új szabályozás minden tizenkét év feletti, nem helyi lakosra vonatkozik, akik egyéni túrázóként szeretnék használni az útvonalakat. Szervezett túrák esetében a belépő továbbra is három euró (kb. 1170 forint) marad. Emellett minden látogatónak, életkortól és lakóhelytől függetlenül, előzetesen időpontot kell foglalnia a SIMplifica rendszerben, ahol

harminc perces belépési idősávokat osztanak ki korlátozott számban.

Az intézkedés célja a zsúfoltság csökkentése és annak biztosítása, hogy a turistaforgalom a nap folyamán egyenletesen oszoljon el. Akik elmulasztják a kötelező regisztrációt vagy nem fizetik be a díjat, akár ötven eurós (kb. 19 500 forint) bírságra is számíthatnak.

Külön szabályozás vonatkozik Madeira egyik legismertebb túraútvonalára, a Pico do Areeiro és Pico Ruivo közötti PR1 szakaszra. A 2024-es erdőtüzek után felújított és megerősített útvonal áprilisi újranyitását követően a belépő ára már hét euró (kb. 2730 forint) lesz. A rövidebb, Miradouro Pedra Rija irányába vezető szakaszon nem emelnek árat, ott a 4,50 eurós (kb. 1755 forint) tarifa marad érvényben.

Nem Madeira az egyetlen olyan népszerű túrahely, ahol korlátozásokat kénytelenek bevezetni. Olaszországban egyirányú túrarendszer lépett életbe a Cinque Terrén, valamint önkéntes alapú belépődíjakat szednek a Dolomitok legforgalmasabb útvonalain.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)

kirándulás | létszámstop | áremelés | túra | túraútvona | madeira

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom