Tízezer könyvvel támogatja a Libri a betegeket és az egészségügyi dolgozókat

Mindenki úgy segít, ahogy tud: egy könyvkiadó könyvekkel!

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. szeretne segíteni azoknak az egészségügyi dolgozóknak és betegeknek, akik a koronavírus idejére karanténba szorultak, ezért a Magyar Kórházszövetségen keresztül tizenhárom budapesti kórházba juttat el tízezer könyvet. A vállalat a Scolar és a Jaffa Kiadóval, illetve a Libri Kiadói Csoporttal együttműködve ajánlotta fel a könyveket, segíteni szeretné azokat a nehéz helyzetbe került betegeket és kórházi dolgozókat, akik a rendkívüli napokban a kórházban betegeskednek, illetve éjt nappallá téve dolgoznak.

A könyvkereskedő cég és partnerei külön figyelmet szenteltek annak, hogy minőségi könyveket ajándékozzanak és juttassanak el a betegeknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, illetve az egészségügyi dolgozóknak és családtagjaiknak. Ezért választottak ki olyan műveket, mint a Harry Potter-történetek, Varró Dániel verseskötete, Bear Grylls kalandregényei, vagy a Geronimo-mesék, de megtalálható a könyvadományok között Fa Nándor nagy sikerű önéletírása vagy Kimi Raikkönen életrajza is.

A Libri a Kórházszövetségnek juttatja el a könyveket, ők gondoskodnak a könyvek elszállításáról a kórházakba. A következő kórházakba jutnak el az adománykönyvek: Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza, Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, Országos Onkológiai Intézet, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Péterfy Kórház-Rendelőintézet, Országos Traumatológiai Intézet, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház és az Uzsoki Utcai Kórház.

A Libri – a Kórházszövetséggel együttműködve – a könyvadományokon túl más utakon is szeretné támogatni a magyar kórházakat és azok dolgozóit, ezért weboldalán keresztül áprilisban adományt is gyűjt a szövetségnek.

Ez is érdekelhet:

A magyar összefogásokat dicséri a The New York Times

A világ egyik legfontosabb lapja méltatja a koronavírus-járványra reagáló magyar összefogásokat. Ilyenkor szabad nagyon büszkének lenni! 

varró dániel | libri | segítség | koronavírus | adomány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom