Néhány órára lezárják az ország egyik legszebb hídját szombaton

Átvizsgálják, emiatt néhány órára lezárják Kőröshegyi völgyhidat a forgalom elől április 6-án – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) szerdán.

A társaság közleménye szerint 8 és 14 óra között várható a lezárás, ami azért szükséges, mert meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt évek használata után milyen állapotban vannak a hidat tartó úgynevezett "saruk". Ez a vizsgálat viszont csak forgalom nélkül, a híd megemelésével történhet - hívták fel a figyelmet. Hozzátették: a művelet néhány óráig tart.

Jelezték azt is, hogy a híd emelése 2024. április 13-án (szombaton) 8 és 14 óra várható, ekkor ismét lezárásra kell számítani. A problémás sarukat pedig várhatóan augusztus végén, szeptember elején cserélik majd ki. Az MKIF hangsúlyozta:

előre tervezett vizsgálatról van szó, ettől függetlenül a híd biztonságos, jó állapotban van.

Közölték, a pályazár idején a Budapest felől érkezőknek Zamárdi csomópontban kell elhagyniuk a pályát és Balatonszárszónál lehet visszatérni. Az országhatár felől közlekedőknek pedig Balatonszárszó csomópontban kell elhagyniuk a pályát és Zamárdinál térhetnek vissza.

"A tavaly indult szintrehozás során nem csak a tönkrement burkolatokat cseréljük 2025-ig 538 km-en, de országszerte mintegy kétszáz hidat és felüljárót újítunk meg, köztük több nagy hidat is, például az M7-es völgyhídját" – számolt be az MKIF, hozzátéve: az M7-en idén várhatóan 1,4 millió négyzetméteren cserélik és javítják a tönkrement burkolatot.

Azt is írták: várhatóan 60 híd és felüljáró is megújul ezen a pályán. Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a vakáció ideje alatt idén sem végeznek előre tervezett munkálatokat Budapest és a Balaton között.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

lezárás | átmeneti | kőröshegyi | közlekedés | völgyhíd

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom