Újabb hajótársaság kötelezi oltásra leendő utasait

Nem vagy beoltva? Akkor maradj otthon.

A vakcinák megjelenésével az utazási szektorban az év egyik nagy kérdésévé vált az, hogy vajon az oltási útlevél lesz-e az, amit korábban a negatív teszt jelentett. Nos, úgy fest, igen. Egyre több intézmény köti érvényes oltási igazolványhoz azt, hogy a vendégei használhassák a szolgáltatásait. Egyre több légitársaság és szálloda fontolgatja az ötletet, de vannak, akik már be is építették a működési szabályzatukba. Ilyen a Crystal Cruises hajózási társaság is.

Az utazási szektoron belül a hajózási társaságokat még a légitársaságoknál is jobban sújtotta a válság, talán emlékezhetünk azokra az óceánjárókra, amelyeknek hetekig kellett várakozniuk kikötőkben, mert az utasaik jelentős része megfertőződött a hajóút közben (a zárt és szűk terek értelemszerűen ideálisak voltak a fertőzés terjedésére.)

A teljes beoltottság az új negatív teszt

Jack Anderson, a társaság igazgatója azt mondta, hogy a lelki nyugalom a legnagyobb luxus, így a jövőben az lehet az utasuk, aki bizonyítani tudja, hogy tizennégy nappal a fedélzetre lépés előtt megkapta a vakcinát.

A társaság a saját személyzetét is be fogja oltatni vakcinával, plusz a dolgozóknak szükségük lesz egy negatív tesztre akkor, amikor elhagyják az otthonukat. Ezt követően hétnapos karantén következik, majd egy újabb negatív tesztet kell produkálniuk, hogy a fedélzetre léphessenek.

A biztonság kedvéért a személyzetet és az utasokat is tesztelni fogják a hajóút közben, folyamatosan ellenőrzik majd a testhőmérsékletüket, és maszkot is kell viselniük az arra kijelölt helyeken.

Más hajótársaságok – Saga Cruises, Victory Cruise Lines, American Queen Steamboat Company – már bevezették ezeket az intézkedéseket, és hamarosan más nagypályás játékosok – Royal Caribbean, Norwegian Cruise Line, Regent Seven Seas – is vakcinához fogják kötni a fedélzetre lépést.

Hogy tetszik a jövő?

vakcina | hajó | oltás | vakcina útlevél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom