Megbénult a vasúti közlekedés és a reptereken több száz járat törlésére kell számítani ma is Németországban

Csütörtökön Németországban sztrájkba kezdtek a mozdonyvezetők és a reptéri dolgozók. A munkabeszüntetés több millió utazónak okozott fennakadást.

A mozdonyvezetők már ötödszörre hirdettek sztrájkot, mivel a bértárgyalások esetükben régóta sikertelenek. A Deutsche Bahn vasúttársaság szerint csupán minden ötödik távolsági vonat tudott csütörtökön elindulni. Óvatos becslések szerint az egynapos országos vasúti sztrájk körülbelül százmillió euróba került az országnak, Robert Habeck gazdasági miniszter pedig egyenesen úgy fogalmazott, elvesztette a rokonszenvét a sztrájkolók iránt.

A vasúti dolgozók mellett szintén beszüntette a munkát a Lufthansa légitársaság földi kiszolgáló személyzete is több kulcsfontosságú repülőtéren, így például a frankfurti légikikötőben. Ennek eredményeként csütörtökön a tervezett ezerhétszázötven járatból hatszázötvenet töröltek. Az ADV, vagyis a német reptereket tömörítő szervezet szerint a csütörtöki hamburgi, düsseldorfi és frankfurti sztrájkok rontják az ország üzleti és turisztikai hírnevét.

Úgy tudni, a Lufthansa kétnapos munkabeszüntetése pénteken folytatódik, így további fennakadásokra kell számítani.

(Forrás: Reuters, fotók: Getty)

sztrájk | vasút | Németország | lufthansa

FOLYTASD EZZEL

Alig telt el pár hónap az évből, de szinte özönlöttek a látogatók ebbe a magyarok által is kedvelt országba

Nem lehet betelni a ködben úszó Balaton-felvidék fenséges látványával

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Egy stílusos pergolával szinte az egész életünket áthelyezhetjük a szabadba
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom