A tó északi partján lévő tanúhegyek mindig szép látványt nyújtanak, de a vasárnap reggel lőtt képek egészen különlegesek.
Vasárnap hajnalban sűrű köd ülte meg a Balaton-felvidéket, ám a tanúhegyek a ködpaplan fölé nyújtózkodtak, így a csúcsokról fotózott napkelte túlzás nélkül festői látványt nyújtott.
„Szigligetnél egy ködív is megjelent – írja az Időkép. – Viszont a köd hamar feloszlott, ahogy a Nap a horizont fölé került, és melegítő hatása érvényesülni kezdett.”
„A ködív a szivárványhoz hasonló jelenség, de nem esőcseppek, hanem a köd sokkal kisebb vízszemcséi okozzák – magyarázza a szakportál. – Ebben az esetben azonban a parányi vízcseppeken a fény nem megtörik, csupán elhajlik rajtuk. Emiatt a ködív színei nem különülnek el, hanem egyenletesen fehér színű marad.”
A ködívet fehér szivárványnak is nevezik, és jellemzően akkor fordul elő, amikor a nap a horizont közelében van, és háttal állunk neki.
De maradjunk most a páraképződményeknél, és gondosan tegyük el magunknak Somogyi László képeit, amelyekre később rágondolni is felér majd egy meditációval:
(Forrás: Időkép)
Balaton-felvidék | balaton | utazás | magyarország
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!