Erős földrengés történt Görögországban szerda este fél nyolckor. A szeizmikus aktivitásnak nincsenek áldozatai.
Közepes, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg a turisták körében kedvelt Kréta szigetét – jelentette szerdán az athéni földtani intézet.
A szervezet 19 óra 29 perckor észlelte a rengést Kréta és Gavdos között, 11,6 kilométeres mélységben.
Görögországban nagyobb problémát okoznak az immár évről évre ismétlődő erdőtüzek, melyek Athén külvárosában ezen a héten több mint tízezer hektárnyi területen pusztítottak. A tűz miatt több ezer embert kellett evakuálni a város peremén lévő Attika régióból.
Geológiai szempontból nem feltétlenül előnyös, földrengésmentes időkben viszont, turisztikai szempontból nagyon is az, hogy Kréta három kontinens – Európa, Afrika és Ázsia – találkozásánál fekszik, ami természetesen nyomot hagy a sziget kultúráján és gasztronómiáján is.
(Forrás: MTI, GreekCityTimes, fotó: GettyImages)
görögország | földrengés | kréta
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!