Mára a lakberendezés valóságos művészetté nőtte ki magát, s vannak, akik határozottan el tudnak köteleződni egy-egy aktuális új trend vagy irányzat mellett, azonban a többség időről időre szívesen megújítja, újragondolja otthonát.
A dizájn és a csillárok kapcsolata
Amikor megváltoztatjuk a hangulatot a lakásunkban, általában nem cserélünk ki minden egyes összetevőt, hiszen akkor elég magasra rúgna a végszámla. Ehelyett inkább kisebb dolgokat módosítunk, s ezt nagyon helyesen tesszük, hiszen a kiegészítőkkel, egy-egy bútordarab vagy szőnyeg megváltoztatásával is nagyon sokat elérhetünk.
Egy igazán szép, minőségi csillár is azon összetevők közé tartozik, amelyet nem fogunk minden szeszélynél újra cserélni. Éppen ezért szerencsés, ha olyannal, illetve olyanokkal rendelkezünk, amelyek többféle stílus mellett is jól mutatnak, s még ennél is sokkal jobb, ha prémiumminőségüknek köszönhetően ők maguk is dekorációs elemként képesek működni otthonunkban.
Mennyezeti csillárok különleges megjelenéssel
A jó hír az, hogy ma már szinte semmi sem lehetetlen, s ilyen tulajdonságokkal rendelkező mennyezeti lámpát is találhatsz magadnak, mégpedig a Lightmyhouse.hu kínálatában, ahol kifejezetten különleges, exkluzív darabokkal várják azokat az érdeklődőket, akiknek egyszerre fontos a küllem és a belbecs. Ugyanis ezek a lámpák nemcsak szépek, hanem ráadásul a legmodernebb LED technológiával vannak felszerelve.
Mitől olyan exkluzívak ezek a csillárok? Először is egyedi dizájnjuknak köszönhetően kitűnnek a hagyományos elképzelések és megvalósulások köréből. Nemcsak egy lakásban mutatnak gyönyörűen, hanem tökéletesek például egy luxushotelbe, étterembe vagy magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi intézménybe, esetleg wellnessközpontokba is. Egyszerre sugároznak eleganciát és modernséget. Jól illeszkednek modern, art deco, klasszikus terekbe is.
Például az Omega mennyezeti lámpa különleges formatervezésével, aranyozott kialakításával képes tökéletesen beleilleni egy glamour enteriőrbe. Teljesen biztos, hogy mindenki tekintetét magára fogja vonzani, aki belép a lakásba.
Miért éppen a LED technológiát érdemes választani?
Mert energiatakarékos és környezetbarát, amelyeknek köszönhetően, habár vásárláskor némileg magasabb összeget kell kiadnunk érte, mint egy hagyományos lámpáért, mégis jobban megéri az árát, hiszen jelentős összegeket spórolhatunk a villanyszámlán.
Ha mindez még nem lenne elég, ez a technológia lehetőséget nyújt arra, hogy mind a világítás színhőmérsékletét, mind pedig a fényerősségét megváltoztathassuk, akár távirányító segítségével, egyszerűen a kanapén pihenve.
(Szponzorált tartalom)
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!