Ez az európai ország még az idén bevezeti a biometrikus azonosítást a legnagyobb repülőterein Az innovációnak köszönhetően az utazás egyszerűbbé válik, csökken a várakozási és sorban állási idő.
Kiderült, hol a legelégedettebbek az életükkel az európaiak A felmérés arra is kitért, hogy hol a legelégedetlenebbek az életükkel a lakosok.
A festőművész, aki meghódítja a világot és saját galériát is nyitott Budapesten "Semmi sem állíthatja meg azt, aminek eljött az ideje."
Új múzeum nyílt a Colosseum mellett, száz éve nem látott ókori tárggyal mutatkozik be A Forma Urbisnak szentelt múzeum a Colosseummal szemközti Celius-dombon kialakított régészeti parkban található.
Mostantól hatvan múzeumot látogathatnak meg ingyenesen a turisták a kormány friss döntése alapján Berlinben A turisták ingyenes múzeumlátogatásának tervét már 2019-ben bejelentette a kormány, azonban a pandémia miatt eddig nem tudták a kedvezményt életbe léptetni.
Hamarosan öt évre bezár Párizs harmadik legnépszerűbb turistalátványossága Aki szeretné még látni, igyekezzen, utána ugyanis öt évig várnia kell.
Így tehetsz többet édes semmittevéssel a kiegyensúlyozottabb életedért Csak legyünk, és hagyjuk, hogy a gondolataink oda vándoroljanak, ahová csak szeretnének.