Ez az európai ország még az idén bevezeti a biometrikus azonosítást a legnagyobb repülőterein

Portugália öt repülőterén még az év végéig bevezetik a biometrikus azonosítást. Azt remélik, az intézkedéstől az utazás gyorsabb, érintésmentesebb és biztonságosabb lesz. A tesztidőszakot a lisszaboni és a portói repülőtereken már megkezdték.

A VINCI Airports tájékoztatása szerint a most két repülőtéren tesztelés alatt álló biometrikus azonosítást még az idén bevezetik a Faro, Madeira és Ponta Delgada repülőtereken is, ezzel pedig Portugália lesz az az európai ország, ahol

a legtöbb ilyen megoldással működő repülőtér található.

Úgy tudni, a lisszaboni és portói repülőtereken zajló tesztidőszak a TAP Air Portugal légitársaság induló járatai közül azokat érinti, amelyeket korábban a schengeni övezeten belül kiválasztottak. A pilot program második szakaszában a tesztelésbe további légitársaságokat és még több célállomást is bevonnak majd,

ezek között pedig Európán kívüli járatok is lesznek.

A biometrikus azonosítás egy előzetes online regisztrációt követően alkalmazható, melyet okostelefonon keresztül lehet elvégezni a „Biometric Experience” alkalmazással. A VINCI Airports meglátása szerint az innovációnak köszönhetően az utazás egyszerűbbé válik, csökken a várakozási és sorban állási idő. Mindezeken túlmentően pedig lehetővé válik a papír- és érintésmentes utazás is, miközben a rendszer biztonságosan kezeli az utasok adatait.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

útlevél | portugália | utazás | repülőtér | biometrikus azonosítás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom