Close
Ilyen Nivát biztos nem kapsz már újonnan – Lada Austro Taiga (1979)

Ilyen Nivát biztos nem kapsz már újonnan – Lada Austro Taiga (1979)

Mi ez a csicsás öreg Niva, teleaggatva autósboltos cuccokkal? Hogy lett egyáltalán veterán? Simán, mert mindene különleges, sőt egyben teljesen eredeti is.

A Lada Niváról azt szokás mondani, hogy olyan, mint a jó diák. Mert átmegy mindenen. Ennek a zöldnek viszont sokkal jobb sors jutott. Igaz, hogy olcsó terepjárónak született, de ez már nem fogja a befizetett olasz hobbivadászokat vinni a magasleshez. Még csak halőröknek sem lesz ez már az éjszakai szállása. Mi is ez a kocsi? Mitől érdekes, meg hogyan került fel rá ez a fura matricázás? Mindent elmondunk.

Az úgy volt, hogy a hatvanas években nagyon jól összebarátkozott a Szovjetunió és Olaszország, utóbbinak főleg a kommunista pártja. Az elvtársak a nagy nemzetközi cserebere jegyében többek között a Fiat autógyár technikáját cserélték a kifogyhatatlannak tűnő Urálon túli acélszállítmányokra. Az olasz autók nagyjából ettől az időszaktól kezdtek részint a rossz minőségű nyersanyag miatt elementárisan rohadni, az orosz fél viszont szintet léphetett, amikor az új és a maga idejében hipermodern AvtoVAZ gyár szalagja elkezdte gyártani a Zsigulikat. A zöld Taiga történetében is ez a történelmi szál a kiindulópont.

A kocsik exportra Lada néven mentek, szépen kijöttek egymás után az újabb típusok, sőt szinte végeláthatatlan számú altípus és helyi változat is készült. 1971-ben igaz még csak a VAZ 2101, azaz a Lada 1200 termelése folyt, de már akkor gondoltak a tervezőmérnökök egy igen vadat;

a dolgozó népeknek kitaláltak egy komfortos, sőt divatos terepjáró autót.

1976-ra lett kész a már 1,6-os motorral szerelt Lada 2106, ezt a blokkot kapta meg a ’77-ben debütált Niva is.

A fejlesztés hosszú évei miatt lehetne élcelődni a szocialista rohamtempón, de itt most tényleg az addigiakhoz képest valami egész mást tudtak létrehozni. A VAZ 2121, azaz a Niva – vagy 4×4, avagy Kozák, esetleg Diva – egy relatíve könnyű, önhordó kasztnis, összkerekes és felezőváltós autó. Futóműve elöl független, hátul merevtengelyes és spirálrugós. A többi Ladából már ismert motor, segédberendezések, kezelőszervek és egyéb részletek teszik azonnal egyértelművé, honnan is származik, ennek ellenére ő tekinthető az AvtoVAZ első igazi önálló fejlesztésének, itt ugyanis elhagyták az összes hátsókerék-meghajtású Ladában közös Fiat 124-alapokat.

A célgép egy igen megalapozott igényt kellett kielégítsen. A Szovjetunió és mai utódállamai sosem voltak a kifinomult úthálózatukról híresek, sőt, éppen ellenkezőleg: közhelyszerű a tajga hóolvadáskor járhatatlanná váló, úttalan útjait felemlegetni. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy a szovjet autóipar története során az ember nagyságú keréken futó többtonnás monstrumokon túl mindenféle méretű összkerékhajtású terepjáró járművet előállított, bár a személyautó-alapúak ezek közül erősen kísérleti jelleggel, kis darabszámban készültek. Ezt a gátat törte át a Lada Niva önhordó bódéja végérvényesen: mára egészen biztosan ez a legnagyobb példányszámú 4×4-es orosz személyautó.

Gábor a Veterán Zsiguli Egyesület oszlopos tagja. Családi emlék neki a Lada, ami annyira erősen beleivódott gyerekkorában, hogy aztán felnőttként a hobbiját és baráti köre egy részét is e köré szervezte. Az országos, sőt országokon átívelő tagsággal rendelkező, kicsit sem elitista, de ettől még a legjobb értelemben vett elitklub budapesti vezetője senkit nem akar megtéríteni. Tudja, hogy a Ladán kívül más típusok is léteznek, sőt szereti és tiszteli ezeket is. Mégis, az első velük szerzett ladás élményemtől kezdve addig nem nyugodhattam, míg mostanra nekem is lett egy kedves, öreg, kicsit szakadt, de szerethető kereklámpás Zsigulim. A Veterán Zsiguli Egyesületre jellemző baráti, szakmai összetartás és a vele járó állandó rezgés meg szintén annyira elkapott, hogy én is tag lettem. Ennyi coming out után most jön az, hogy miért kellett Gábornak csodaszép veterán ezerkettese, ezerötöse, ezerhatosa mellé még egy Niva is? Hát, mert az még nem volt.

Ahogy lenni szokott, az autóvadászat hazai és külföldi hirdetési oldalak böngészésével, meg a klubfórum felizzításával indult. Átnetezett fél éjszakák, lukra futások után a főnyeremény egy igazán ritka kocsi lett. Korai évjárat, és nem a szokásos merkúros életutat bejárt darab, hanem egy osztrák piacos Lada Austro Taiga akadt horogra. A maga idejében a kocsikat Ausztriába importáló ÖAF Graf & Stift illetékesei úgy érezhették, nem elég, hogy jó hírű, robusztus és olcsó kocsik ezek.

A szovjet gyártású autók iránti bizalmatlanság elűzésére nem mással, mint a korszakban jellemző és divatos kiegészítők beépítésével tették a kocsit vonzóbbá. A vájt olvasók tudják, hogy az ilyen módosítások sokszor valami erőltetett katyvaszt adnak ki, de itt nem kell elnézően mosolyogni:

az Austro Taiga menő, talán ma még menőbb, mint új korában volt.

A minden Niván alap, a Fiat 127-esére igencsak emlékeztető helyzetjelző-index egység és a masszív lökhárítók mellett a teljesen egyedi Interad márkájú könnyűfém felniknek kell elsőre szemet szúrniuk. A dekorcsíkozás meg véletlenül sem matrica: festve van és a gyári prospektus alapján rekonstruálták, mert egy apró sérülés miatt ezt korábban elvesztette a kocsi. Alapvető jó állapota ellenére emiatt kapott egy teljesen új fényezést a rendberakásakor. Megszenvedett a fényező a munkával, de az eredmény magért beszél, a pasztellszínek nagyon jól hozzák a korabeli elképzelés szerinti pluszt.

A hátsó szélvédőkeret a korai Volkswagen Golf I GTI stílusában fekete – ez a fogás itt is ütős. De ide még jutott egy menő, nyugatos felirat is: I am the Taiga. Fölötte ott egy jó tetőszpojler is. A tükrök sem a gyáriak, műanyag házúak, kék üveget kaptak, és nagyobbak, használhatóbbak is a megszokottnál, ráadásnak fűthetőek és villanyosan mozognak, ha kell. Az elektromos extrák sora egy, a maga idejében jóféle kazettás magnóval ér véget, de a szemünk még nem lakott jól.

Nem káprázik, az ott egy valódi és tényleg remek fogású, olasz bőrbe húzott Nardi sportkormány. Kicsit stílusidegen elem, de nem választott rosszul, akinek kipattant a fejből, hogy kell ide, összességében nagyon illik a gyári szövetnél sokkal finomabb, kordbársonyszerű bézs kárpithoz, amiből jutott az ajtókra is. Innentől mondhatnánk, hogy nincs több látnivaló, de ez nem igaz így.

Vezetve egy jó karban lévő sima Niva hangulatát adja az Austro Taiga is, de a sajátos csicsái annyit dobnak a hangulaton, hogy nem nagyon lehet vele úgy mozogni, hogy ne kerüljünk azonnal a figyelem középpontjába. Kellemesen elringat a pesti kátyútengeren, a maga módján kényelmes is, de a kemény nivások ne vessenek meg, ha bevallom; igazság szerint hosszú útra nem vele mennék. Ez nem hiba, inkább fajtajelleg – ilyen a 78 lóerős motor igazi Lada-karaktere, és a hajtás összes kedves nesze. Bár a többi közlekedő talán valami bogaras gigerlinek nézhet benne, de mi most már tudjuk, mennyire különleges és ritka a gyári csíkos spéci Niva. Mosolyt csal az arcokra egyedi karakterével. Sokan gondolják a mai divat szerinti műterepjárók ősének, pedig a kedves részleteken és a patika állapoton túl a kőkemény 4×4-es használhatóság is ott van benne.

(A szerző fotóival.)

Close