Brutális, mennyivel több pénz kell egy átlagos lakás megvásárlásához mint két éve

Tudtuk, hogy nagyot drágult az ingatlanpiac (is), de ilyen számszerűen összehasonlítva méginkább üt a valóság.

Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatlan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.

A társaság közleménye idézi Benedikt Károlyt, a Duna House pr- és elemzési vezetőjét, aki elmondta:

míg 2019-ben még húszmillió forintos ingatlanokkal is szemléltethető volt a piac aktuális helyzete, az idén az áremelkedés és más hatások miatt már legalább harminc millió forintot kell szánni az ingatlanra, ha házat vagy lakást keres a vásárló.

A vizsgálatba bevont megyeszékhelyek közül az idén Békéscsabán vásárolható a legnagyobb alapterületű, 94 négyzetméteres használt lakás harminc millió forintból. Békés megye székhelye, és a korábbi csúcstartó, Miskolc között csekély, mindössze két négyzetméter a különbség a keretösszegből elérhető ingatlan méretét nézve.

A fővárossal összehasonlítva azonban jelentősebb a különbség, Budapesten - kerülettől függően - csak harmadekkora otthonra futja ekkora összegből. Ugyanakkor a fővárosban is széles palettán mozog a kínálat:

a XII. kerületi 27 négyzetméteres lakástól, a hasonló méretű belvárosi, V. kerületi garzonon át, egészen a külsőbb kerületekben található, élhetőbb méretű, 52 négyzetméteres ingatlanokig terjed a harminc  milliós választék.

A vidéki nagyvárosok közül a debreceni lakásvásárlók kaphatják a legkisebb méretű ingatlant 30 millióért, nekik az idén be kell érniük egy 41 négyzetméteres használt lakással, míg 2020-ban 20 millióból még 44 négyzetmétert tudtak vásárolni.

A közlemény szerint ugyanakkor általában az jellemző, hogy az ország keleti felén kedvezőbb kilátásokkal számolhatnak a vásárlók, hiszen átlagosan ezeken a területeken akár hetven négyzetméteres lakást is vehetnek annyiért, mint a nyugati vevők, akiknek be kell érniük a tíz négyzetméterrel szerényebb alapterületű lakásokkal is ugyanazért az összegért.

Kaposváron és Békéscsabán közel azonos méretű, 125-127 négyzetméteres családi ház kapható az átlagos négyzetméterárak alapján a harminc millió forintos keretösszegből, míg Miskolcon már csak kisebb, 105 négyzetméteres vehető meg ugyanezért az összegért. A régiókat nézve, jelentősen megnövekedett az érdeklődés a tatabányai központú Komárom-Esztergom megyében található ingatlanok iránt: az átlagos négyzetméterárak 2021-hez mérten mintegy húsz százalékos emelkedést mutatnak.

A megyében nemcsak az ingatlanárak, hanem a tranzakciószámok is emelkedő tendenciát mutatnak az elmúlt évek adatai alapján. Az átlagos négyzetméterárak, az összes ingatlantípust egy kalap alá véve, 2020-hoz képest 45 százalékos, 2021-es évhez mérten pedig 19 százalékos emelkedést jeleznek.

A Komárom-Esztergom megyében a legtöbben házat vesznek és átlagosan 26,7 millió forintot költenek a térségben ingatlanra, ami 2020-hoz képest 9 millió forintos növekedés. A második legkeresettebb ingatlantípus a téglaépítésű lakás a megyében, a rezsivédett panellakások népszerűsége, a 2021-es visszaeséshez képest, két százalékpontos emelkedést mutat ebben az évben, azonban így is csak a tranzakciók 12 százalékát tették ki idén a házgyári ingatlanok annak ellenére, hogy a megyében közel 25 százalékos a lakótelepek aránya.

A vidéki megyeszékhelyek közül a családi házaknál Szeged a legdrágább, itt harminc millió forint mindössze egy 45 négyzetméter nagyságú ingatlanra elegendő, míg 2020-ban húszmillió forintért még 80 négyzetméterest lehetetett kapni.

A fővárosban sem elképzelhetetlen házat vásárolni ezért az összegért, bár tény, hogy a gyakorlatban kiváló időzítés és nagy szerencse kell hozzá. Az elemzés szerint a kerületek között van, ahol egy egyszobás, 34 négyzetméter körüli alapterületű házra is futja, ám például a X. kerületben élhetőbb méretű, 80 négyzetméteres ház is vásárolható ennyiért.

(Fotók: Getty)

ingatlanpiac | eladás | ingatlan | lakás | elemzés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom