Yinka Ilori dizájner tizennyolc gyalogátkelőhelyet alakít át az idei londoni dizájnfesztiválra, a klasszikus fehér sávokat pedig igazán élénk színek váltják fel.
Ilori a London belvárosában található Tottenham Court Road tizenegy színes átkelőhelyén merész kék, narancs, rózsaszín, lila és zöld árnyalatokat alkalmazott,
a végeredmény pedig valóban látványos lett.
A Bring London Together elnevezésű projekt célja, hogy örömet okozzanak azoknak az embereknek, akik nap mint nap London utcáin sétálnak.
A színhasználat és a motívumok a helyi közösségeket és az élményeket szimbolizálják, emellett lehetőséget biztosítanak mindenkinek arra, hogy találkozzanak a művészettel, mosolyt csaljanak az arcokra, valamint pozitív érzést keltsenek a járókelőkben és az autósokban egyaránt. A minta körökből és vonalakból áll, melyek a körülöttünk lévő emberekkel való kapcsolatunkat jelenítik meg.
A Bring London Together azonban nemcsak a szeptember 18–26. között megrendezett London Design Festival egyik kiemelkedő projektje, hanem a város turisztikai kampányának része is. Ez utóbbi kifejezetten arra törekszik, hogy támogassa London kreatív, kiskereskedelmi és vendéglátóipari ágazatát a járvány után.
Londonba látogatva a zebrákon és az ikonikus látnivalókon érdemes még néhány különleges programot felvenned a listádra. Ha el akarod kerülni a tömeget és a klasszikusan turistás tevékenységeket úgy, hogy több kényelmet és luxust kapj, akkor ezek a programötleteink neked szólnak!
(Forrás és fotók: Dezeen)
zebra | gyalogátkelő | design | dizájn | london
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!