Látványos zebrákat festenek London utcáira

Yinka Ilori dizájner tizennyolc gyalogátkelőhelyet alakít át az idei londoni dizájnfesztiválra, a klasszikus fehér sávokat pedig igazán élénk színek váltják fel.

Ilori a London belvárosában található Tottenham Court Road tizenegy színes átkelőhelyén merész kék, narancs, rózsaszín, lila és zöld árnyalatokat alkalmazott,

a végeredmény pedig valóban látványos lett.

A Bring London Together elnevezésű projekt célja, hogy örömet okozzanak azoknak az embereknek, akik nap mint nap London utcáin sétálnak.

A színhasználat és a motívumok a helyi közösségeket és az élményeket szimbolizálják, emellett lehetőséget biztosítanak mindenkinek arra, hogy találkozzanak a művészettel, mosolyt csaljanak az arcokra, valamint pozitív érzést keltsenek a járókelőkben és az autósokban egyaránt. A minta körökből és vonalakból áll, melyek a körülöttünk lévő emberekkel való kapcsolatunkat jelenítik meg.

A Bring London Together azonban nemcsak a szeptember 18–26. között megrendezett London Design Festival egyik kiemelkedő projektje, hanem a város turisztikai kampányának része is. Ez utóbbi kifejezetten arra törekszik, hogy támogassa London kreatív, kiskereskedelmi és vendéglátóipari ágazatát a járvány után.

Londonba látogatva a zebrákon és az ikonikus látnivalókon érdemes még néhány különleges programot felvenned a listádra. Ha el akarod kerülni a tömeget és a klasszikusan turistás tevékenységeket úgy, hogy több kényelmet és luxust kapj, akkor ezek a programötleteink neked szólnak!

(Forrás és fotók: Dezeen)

dizájn | london | gyalogátkelő | design | zebra

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom