Close
Itt van a szomszédban a világ második legbarátságosabb városa

Itt van a szomszédban a világ második legbarátságosabb városa

Amikor elutazunk valahová, egy kis kedvesség sokat segíthet. A Booking.com ezt a szellemiséget helyezte előtérbe azzal, hogy közzétette 2022 legbarátságosabb városainak toplistáját.

A szállásfoglaló oldal szakértői 232 millió ellenőrzött értékelés elemzése után kiválasztottak és kiemeltek tíz helyet, melyek tehát a világ legbarátságosabb városainak számítanak.

Az idei lista élén a dél-olaszországi Matera végzett, amely a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott területe. Az 1993 óta az UNESCO Világörökség részét képező település a vendégszerető közösségén kívül csodás barlangjairól is ismert, melyek közül jó néhány szálláshelyként szolgál.

Másodikként zárt a magyarok által is imádott szlovéniai Bled, amely a névadó tavával és háttérben a Júliai-Alpok megnyugtató látványával sokak kedvenc Instagram-célpontja.

Az utazás aktivitással töltők körében is kedveltnek számít, hiszen számtalan vízi sportos, kerékpározós és túrázós lehetőség akad a környéken.

A harmadik helyezett a tajvani Taitung lett. A szigetország délkeleti sarkában található, mérsékelt trópusi éghajlatú várost a Liyushan Parkból nyíló lenyűgöző kilátása és gasztronómiai kiválóságai teszik vonzóvá. Népszerű szálláshelynek számít arrafelé a Little Mansion Homestay, leginkább a tulajdonos minden részletre kiterjedő figyelmessége miatt.

Ezután két európai hely következik a listán: előbb Görögország egyik tengerparti városa, a kevésbé felkapottnak mondható Nafplio, amely cukorkaszínű neoklasszikus villáiról és Palamidi váráról nevezetes, aztán a kiemelkedő építészeti megoldásaival hódító közép-spanyolországi Toledo.

A top 10-et a brazíliai Monte Verde, a belga Bruges, a mesebeli középkori város, az indonéziai Nusa Lembongan, a szörfösök paradicsoma, az Azori-szigeteki Ponta Delgada, és a vietnami Hoi An zárja, ahol a fehér homokos strandok és a nyüzsgő óváros szinte egymás szomszédai.

Ha egy utazásnál a biztonság a legfőbb szempont, ajánljuk ezt a cikkünket. 

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images, Pixabay, Unsplash)

szállás | legbarátságosabb | top | városok | booking

FOLYTASD EZZEL

Ebben az országban most inkább ne szálljunk be az alternatív taxiba

Erre indulj, ha Horvátország kicsiny Velencéit keresed!

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram