Erre senki sem számított: kiderült, melyik vidéki városban a legdrágább lakást venni 2023-ban

És az is, éves szinten mennyit drágult általánosságban vidéken egy ingatlan ára.

Éves átlagban az összes lakástípus –panel, téglalakás, családi ház – esetében áremelkedést mért az Otthon Centrum a 25 megyei jogú város ingatlanpiacán az év első tíz hónapjában, ám a drágulás üteme a korábbi évekhez képest lassult.

A lakásoknál az elmúlt évek kétszámjegyű növekedéséhez képest kisebb mértékű volt az áremelkedés, a házaknál a tavalyi év második felében tapasztalt megtorpanás tükröződik az idei árakban, és az is kiderült, hogy a vevők látványosan a jobb állapotú házak felé fordultak.

A 25 megyei jogú városban a használt téglalakások négyzetméterára átlagosan 6,8 százalékkal, 560 ezer forintra emelkedett, a panellakások 502 ezer forintos négyzetméterára 7 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket.

A megyei jogú városok mindegyikére érvényes szabály, hogy olcsóbbak a fővárosi kerületeknél, ám a legdrágább városok már a külső pesti kerületek árszintjével versenyeznek.

A használt téglalakásokért a legtöbbet Veszprémben (770 ezer), Debrecenben (763 ezer) és Érden (700 ezer forint) kellett fizetni.

A legtöbb városban a fajlagos négyzetméterár 500-700 ezer forint között alakult idén. Dunaújvárosban és Nagykanizsán ennél olcsóbban, négyzetméterenként 400 ezer forintért lehetet használt téglalakáshoz jutni.

A panellakásoknál a sorrend Debrecen (646 ezer forint), Veszprém (590 ezer), Székesfehérvár (570 ezer) és Győr (558 ezer forint), míg a többi városban 300-500 ezer forint közötti ársáv volt jellemző.

Az OC elemzése szerint a családi házak átlagos négyzetméterára 465 ezer volt az év első tíz hónapjában. A listavezető Sopront (743 ezer forint), Debrecen (575 ezer) és Győr (562 ezer) követi. A kisebb és a fővárostól távolabbi településeken 200-300 ezer, a közepes városokban 300-450 ezer forint közötti átlagár az irányadó.

A jobb minőségű ingatlanok esetében a legnagyobb városokban átlagos áremelkedést mért az OC, de Debrecenben, Győrött és Pécsen az átlagot meghaladóan, 19 százalékkal nőttek a szegmensben a négyzetméterárak.

(Fotók: Getty, Unsplash)

ingatlan | vidék | otthon centrum | áremelkedés

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom