Egyre divatosabb ez az utazási forma: az Airbnb elárulja, hová mennek a legtöbben

A szállásfoglaló oldal szerint az egyedül utazás népszerűsége ugrásszerűen nőtt az elmúlt évben.

Legalábbis Nagy-Britanniában, ahol 2022-ben ötvenöt százalékkal több nő indult egyedül vakációzni, mint az előző évben. Nekik pedig fontos szempontot a biztoság is az úti célt kiválasztásánál. Vajon melyik városokat részesítik előnyben? Erre volt kíváncsi a platform, és a WalkSafe biztonsági alkalmazással együttműködve megvizsgálta, hogy

a világ mely városaiban a legmagasabb az egyedül utazó nők által lefoglalt éjszakák aránya.

A lista élére pedig Párizs került, bár a várost épp mint romantikus úti célt tartják számon. Ugyanakkor a rengeteg művészeti galéria és családias hangulatú kerület sok olyan felfedeznivalót kínál, amit társaság nélkül is élvezhetünk.

A második helyen a felhőkarcolóiról, mega bevásárlóközpontjairól és az egész éves melegről ismert Dubaj végzett. A városban nagyon alacsony a bűnözési aránya, megbízható a közlekedési infrastruktúra, és egyedül is könnyű közlekedni.

A harmadik helyen a kivételes építészetéről és focimeccseiről ismert Barcelona áll. A katalán kultúra híresen nyitott és szociális, Barcelona pedig tele van utazókkal és odaköltöző külföldiekkel, így könnyen lehet hasonló érdeklődésű emberekkel találkozni. Csak arra kell felkészülni, hogy álljuk a sarat a belvárosi bárokban. Európa egyébként összességében jól teljesített, és a lista tíz helyéből is ötöt megszerzett.

Íme, a lista:

  1. Párizs
  2. Dubai
  3. Barcelona
  4. Lisszabon
  5. Fokváros
  6. Sydney
  7. Madrid
  8. Athén
  9. Melbourne
  10. Toronto

Meglepően sok előnye lehet annak, ha az ember egyedül utazik, egy másik felmérés szerint pedig így alakul a legjobb úti célok listája.

(Forrás: TimeOut, képek: Getty Images)

 

városok | egyedül utazók | párizs | úti cél | egyedül utazó | egyedül utazás

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom