A fél világ ebbe a városba költözne most, ha tehetné

Világszerte húszezer városlakó, illetve utazási újságíró mondta el a TimeOut utazási magazinnak, hogy mely városokat tartja a legjobbnak a gasztronómiai, építészeti és kulturális felhozatal alapján.

Ebből pedig kibontakozott egy lista, amelynek élén New York áll, elsősorban virágzó kulturális élete, ezen belül is jobbnál jobb múzeumai miatt. Az előkelő helyezésben ugyanakkor a város globális hírneve is szerepet játszott: rengetegen szeretnének odaköltözni.

A második helyre viszont egy meglehetősen megosztó hely, a dél-afrikai Fokváros került, ahol az utazókat a tenger, a város és a hegyvidéki környezet lenyűgöző látványa bűvöli el leginkább. Itt is említésre méltó a kulturális kínálat a múzeumi éjszakáktól a Theatre on the Bay előadásaiig, és nemrég maga a Time Out is nyitott itt egy gasztrocsarnokot Market Cape Town néven.

Az itt élők szerint azonban a turistacsalogató élmények a város polgárai többségének elérhetetlenek, és az egyenlőtlenségek talán még szembetűnőbbek, mint valaha. Aki turistaként meg akarja érteni a várost és lakóit, annak ki kell lépnie a buborékjából. Erre pedig különösen alkalmas a Robben-sziget vagy a District Six múzeum, ami az ország apartheid-történelmével foglalkozik.

A harmadik helyen, és európaiként az elsőn Berlint találjuk, melynek pezsgő éjszakai életét emeli ki a magazin, majd a legendás pubok és ingyenes múzeumok otthona, London következik. Madrid pedig elsősorban kivételes gasztronómiai színtere miatt került az első ötbe.

Ugyanakkor, mint a Time Out magazin szerkesztője, Grace Beard elmondta, a listán szereplő városok közös jellemzője az erős közösségi szellem és a markáns atmoszféra.

Így alakult a tízes lista:

1. New York City
2. Fokváros
3. Berlin
4. London
5. Madrid
6. Mexikóváros
7. Liverpool
8. Tokió
9. Róma
10. Porto

Izgalmas múzeumokból Berlinben sincs hiány, és most különösen megéri beneveznünk néhány múzeumlátogatásra. Ha pedig a legjobb ár-érték arányú városokat keressük egy hétvégi kiruccanáshoz, erre induljunk.

(Forrás: CNN, képek: Getty Images)

világ | városok | legjobb | felmérés | Fokváros

FOLYTASD EZZEL

Kedden és szerdán is sztrájkolni fognak a buszvezetők, a járatok majdnem fele nem fog közlekedni Pécsett

Járatkiesésekkel és árameléssel kell számolniuk azoknak, aki a népszerű fapadossal utaznának

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom