Már most tudjuk, hogy két év múlva melyik ország lesz a világ legnépszerűbb úti célja

A GlobalData becslése alapján 2025-re Franciaország lesz a világ leglátogatottabb országa, amikorra is évi 93,7 millió nemzetközi turistát vonz majd. Az adat- és elemzőcég szerint ezzel a franciák megelőzik a nagy versenytárs spanyolokat, akik 2021-ben vették el tőlük ezt a címet.

A GlobalData adataiból kiderül, hogy a Covid-járvány előtt Franciaország  számított a világ leglátogatottabb országának (2019-ben 88,1 millió látogatót fogadott), aztán Spanyolország lekörözte.  Franciaország viszont visszaelőzésre készül: a nemzetközi turisták száma 2022 és 2025 között várhatóan 12,1%-os éves növekedést mutathat fel.

Hannah Free, a GlobalData utazási és turisztikai elemzője azt mondja, hogy Olaszország és Spanyolország mellett Franciaország érzi igazán Nyugat-Európában a látogatószám-növekedést. Az ország nemcsak az Egyesült Királyságból, Németországból és Belgiumból érkezők körében számít népszerűnek, hanem a távolabbi országokból, többek között Kínából és az Egyesült Államokból elutazók körében is. Az amerikaiak számára az egyik legnépszerűbb nyugat-európai úti cél Franciaország.

Mindkét ország felkapott marad az elkövetkező években is, mert a fesztiválok, a kultúra és a gasztronómia egyaránt komoly vonzerővel bírnak.

Sajátos kultúrájával, konyhájával és hangulatával mindkét ország rendkívül sokat ad, emellett változatos tájakkal és szépséges tengerpartokkal is büszkélkedhetnek.

Franciaország további nagy előnye a közlekedésben rejlik. Franciaországban és Spanyolországban is egyszerűen megoldható az utazás a nagyvárosok között, a legtöbb város ugyanis elérhető nagysebességű vonattal.

A természetben eltöltött idő bizonyítottan csodákat tesz a mentális egészséggel. Persze nem jelent mindenre megoldást, de egy hosszú séta a friss levegőn és a zöldben viszonylag alacsony erőfeszítést igényel, cserébe jó néhány órára kizárja a mindennapi zavaró tényezőket. Mutatjuk Európa legjobb nemzeti parkjait erre a célra.

(Forrás: Traveldailynews, fotók: Getty Images)

legnépszerűbb | utazás | franciaország | úticél | spanyolország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom