Ez az egyutcás falu lenyűgözően néz ki a magasból

Lengyelország egyik leghosszabb, kilenc kilométeres utcájával egy falu büszkélkedhet: Sułoszowa, aminek nincs is szüksége másik utcára.

Sułoszowa egy hatezres falu Lengyelországban, Krakkótól 29 kilométerre északnyugatra.

Az egész falu egyetlen, kilenc kilométer hosszú utcából áll, és ez Lengyelország egyik leghosszabb utcája.

Az utca két oldalán, a házak mögött megművelt földek húzódnak, melyek szinte hipnotikus látványt nyújtanak felülnézetből.

Ugyanakkor nem csak „a hosszú utca” Sułoszowa egyetlen nevezetessége: itt található az Ojcowski Nemzeti Park és egy 14. századi reneszánsz kastély, a Pieskowa Scała (Kis kutya sziklája).

A Pieskowa Scała kastélyt III. Kázmér lengyel király építtette, és az egyik legjelentősebb képviselője a defenzív lengyel reneszánsz korszaknak. A 14. század első felében emelt várkastély az Orle Gniazda, azaz Sasfészkek nevű erődítményrendszer egyik tagja, melyek mindegyikét a Kraków-Częstochowa-felföld magaslatain emelték.

Egyenes, labirintus

A nagyon hosszú utca neve pedig Olkuska – és innen akár végig is mehetsz rajta.

Az egyutcás falu ellentéte pedig talán ez a – szintén lengyelországi – labirintus lehet, ami a világ legnagyobb hólabirintusa.

(Forrás: World Urban Planning, fotó: Getty Images)

falu | Lengyelország | Sułoszowa

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom