Lenyűgöző látványosság segíti a közösségépítést Arizonában

Brooklyni dizájnstúdió hozott friss fuvallatot az arizonai Scottsdale város közösségi életébe: a taktikai urbanizmusra szakosodott Urban Conga látványos installációt készített az Arizona-csatornához.

Molecules névre keresztelte az Urban Conga az arizonai installációt, amely lényegében a csatorna fölött lebeg. Az öt interaktív vízmolekulából álló sorozat színei folyamatosan átalakulnak a nap során a természetes fényviszonyoktól és a megtekintési szögtők függően, éjszaka pedig minden molekulát a látogatók hangjára reagáló LED világít meg belülről.

Az Urban Conga specialitása városi beavatkozásokkal közösséget teremteni, ilyen a legújabb  placemaking akciója is, amely életet lehel a máskülönben eléggé kihalt csatornapartra, ahol immár van ürügye a helyieknek beszélgetni, ismerkedni, játszani.

Maguk az óriásira nagyított vízmolekulák is ezt a kapcsolódást szimbolizálják: a víz ugyanúgy a szomszédos elemek kapcsolódásából áll össze, ahogy az emberi közösségek is. Ezen kívül szándéka szerint a környezetvédelemre is felhívná a figyelmet az installáció, bár kicsit áttételes módon: azzal, hogy a molekulák reagálnak az emberek tetteire, mindenki érzékelheti, mekkora hatással van a környezetére.

A tervezők remélik, a fény- és hangvisszaverődés játék nemcsak serkenti az emberi interakciókat, de ezek majd kitérnek arra is, hogy elgondolkodjanak a látványosság alatt lévő vízről, arról, hová tart, ki birtokolja, és mennyire értékes.

Összesen tehát tíz hidrogén- és öt oxigénatom lebeg az Arizona-csatorna fölött, és mindegyik folyamatosan reagál a változó környezetre, illetve az emberi hangra. Mivel a parthoz közel helyezkednek el, könnyű a közelükbe férkőzni, és eljátszani a változásaikkal, nézegetni a tükröződéseiket. Interakciós pontok jelzik, hol érdemes „beszélni a molekulákhoz”, hogy azok reagáljanak rá.

Az első tapasztalatok szerint pedig az emberek valóban mindenfélét csinálnak a molekulák közelében: beszélnek hozzá, elmondják az álmaikat és más történeteket, kiüvöltik a frusztrációikat, még énekelnek is neki. És persze vannak, akiknek elég, ha mindezt kívülről látják.

Amerikát, azon belül San Franciscót legutóbb az Urban Oasis segítségével látogattuk meg; a videó lényegében egy négyperces szerelmes levél a kaliforniai városhoz, amit először elhagynak a kocogók, de a végére megértjük, miért.

(Forrás: ADV Media, fotók: Charles Darr és Andrew Pielage, nyitókép: Sabrina Thompson)

amerikai egyesült államok | installáció | Molecules | arizona | amerika

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom