Ha valahol szívesen kihúznánk tavaszig, az ez a hely

A Liszt étteremben úgy váltottak át őszi hangulatba, hogy szinte örülünk, hogy vége a nyárnak.

“Összességében azt mondhatjuk, hogy azzal az ízelítővel, amit a megnyitó apropóján adott a Liszt, nagyon magasra tette a lécet. Ha ezen a színvonalon folytatják – márpedig nyilvánvalóan ez a cél –, akkor egy erős versenyzővel bővült a fővárosi gasztroszcéna. A Skybarnak megnyitása óta sikerült integrálódni Budapest szövetébe, a Liszt ugyanezt szeretné megtenni, vagyis ez az étterem nem a szállóvendégek magánügye kíván lenni, hanem mindenki előtt nyitva áll.”

Így írtunk a Lisztről májusi nyitása idején, és fél évvel később azt mondhatjuk, hogy a Bazilikához közel eső étterem a legjobb úton jár, hogy elérje a céljait. Novemberben ismét felkerestük őket, méghozzá az őszi menüváltás apropóján.

Szarvastatár
A sütőtökös carpaccio is remek előétel

A Liszt étteremben a történelmi régió jellemző alapanyagait, ízeit napjaink konyhatechnológiai vívmányainak felhasználásával, kortárs felfogásban tálalva élvezheti a közönség. Az őshonos sebes pisztráng édeskömény-salátával, zöld almával és napraforgóval kerül a vendég elé, a vaddisznóragut savanyított szilvával és dödöllével kínálják, az ősz egyik fontos fogását, a hagyományos Márton-napi libát kenyértésztával lezárt öntöttvas edényben szolgálják fel sült répákkal és bébicsiperkével gazdagítva. Az Osztrák–Magyar Monarchia területének egyik jellemző téli fogása, a disznótoros; a gazdag, húsos ételt azonban most vegán változatban készítik el, a rizses gombahurka, feketebabos céklahurka illetve a csicseriborsó kolbász és a lilakáposzta püré kombinációja nem csak a húsmentesen étkezőknek nyújthat maradandó élményt.

Báránygerinc
Whiskys vaddisznó és jobbra egy füstölt pisztráng

A táplaleves konfitált tojássárgájával, húsával, zöldségeivel és „velős pirítóssal” olyan finomság, ami a legzordonabb téli napokat is képes melegséggel megtölteni. Igazi gamechanger fogás, ami az én borongós novemberi hangulatomat pár kanál elteltével a kedélyállapot pozitív tartományába lökte át, ennél többet pedig mit kívánhat az ember egy levestől?

A kenyér még mindig nagyon finom a Lisztben, annyira jó, hogy 1.) nem akartam enni, 2.) amikor kihozták, meg akartam kérni a pincért, hogy vigye el előlem, de mivel ez nem történt meg, a kosár háromnegyedét megettem.

A whiskys vaddisznóragu savanyított szilvával és dödöllével olyasmi, amit nem érdemes kihagyni, éppen kellemes adag, se nem sok, se nem kevés, intenzív, vaskos ízekkel, a savanykás szilva érdekes kontrasztot jelent a szaftos hússal.

Égetett méztorta zöld almával

Desszertnek gesztenyepürét ettem, ami számomra egy utálatos fogás, a szocializmus egyik szimbóluma, homályos presszók és cukrászdák képét idézi fel, amikor kötényes Marikák tették le elém a kis barna gilisztáknak tűnő gesztenyét tejszínhabbal lefújva egy ronda kehelyben. A jó hír, hogy a Lisztben úgy döntöttek, elkészítik a 21. századi, 2.0-s verziót, és bemutatják a desszert felpimpelt változatát. A modern verzióról annyit, hogy boldogan faltam be az egészet, igaz, még nagyon sokat meg kellene ennem ebből, hogy ne rezzenjek össze a gesztenyepüré szó hallattán. Az biztos, hogy még senki nem tett annyit azért, hogy ezen desszert renoméját visszaállítsák, mint a Liszt Étterem.

Gesztenyepüré 2.0

Ha még hozzátesszük, hogy az őszt és a telet új koktélokkal is köszöntik, egyértelművé válik, hogy az Aria Hotel – benne a Liszt étteremmel és a High Note Skybarral – az a pont Budapesten, ahol fel lehet töltődni, ha elegünk van a hidegből és a sötétből.

Túrógombóc karamellel és hortobágyi palacsinta

gesztenyepüré | nagy sztori | liszt étterem | őszi menü | vaddisznó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom