Brandet épít és Alit idéz az első magyar téli olimpiai bajnok

Liu Shaolin Sándornak februárban teljesült élete álma, majd pontosan az ellenkezője történt, mint amire számított. A népszerű koris fegyelmezett életről, lányokról és az autójáról is beszélt a Roadsternek.

„A szüleink egyszerűen szerették volna, hogy egészségesek legyünk” – így indult el a történelmi tett, a téli olimpiák első magyar aranyérmének megszerzése felé Liu Shaolin Sándor. A világszerte ismert rövidpályás gyorskorcsolyázó kínai festőművész apa és magyar anya gyerekeként született 1995-ben, Budapesten. Őt és az öccsét, Liu Shaoangot először úszni vitték, de a klóros víztől folyton betegek lettek; nem jött be a jéghoki és a jégtánc sem, a gyorskorcsolya viszont azonnal betalált, noha „először csak estünk-keltünk, alig tudtunk megállni a lábunkon”.

Még a kezdet évében, 2006-ban kínai sportági vezetők felajánlották az apjuknak, hogy meghívják a testvéreket Kínába. Másfél évet töltöttek kint, ez az időszak pedig meghatározónak bizonyult a karrierjükben: egyrészt gyorsan fejlődtek, másrészt a mostani szakmai stábjukban is van szakember, akit akkor ismertek meg, harmadrészt pedig akkor tanultak meg igazán jól kínaiul.

Az idősebb testvér tizenhat évesen már három érmet nyert a magyar bajnokságon, két évre rá pedig Eb-bronzérmes lett a férfiváltó tagjaként. De bármilyen töretlen is volt a fejlődése, az igazi fordulópontot a szocsi téli olimpia jelentette, ahol annyira izgult, hogy semmire sem emlékszik a futamokból. Éppen csak betöltötte a tizennyolcat, az olimpia nagyon új volt a számára, hatalmas volt a nyomás.

„Nem emlékeztem, hány kört koriztam, kivel koriztam, és mit hogyan csináltam.

Ez meglepett, mert inkább fejben vagyok erős, míg fizikailag nem voltam olyan jó versenyző, hogy meg tudjak verni valakit, vagy le tudjak vezetni egy világcsúcsot elöl. Az első olimpiámon nem versenyeztem elég tiszta fejjel.”

Liu Shaolint mentálisan rendkívül erős versenyzőnek mondják, ezt a természetes képességét pedig tudatosan fejlesztette Szocsi után. A következő szezonban megszerezte Magyarország első gyorskoris világkupa-érmét, miközben fokról fokra fejlődött.

Nem akartak azonnal nyerni, teljes olimpiai ciklusban gondolkoztak, és bár kitűztek célokat az egyes versenyekre, eleinte inkább csak jól akartak szerepelni, miközben jól érzik magukat, mert könnyebb először csak stabilan döntőssé válni, majd onnan csipegetni el morzsákat. Még a pjongcsangi olimpia előtt sem gondoltak döntőre, mondván

„nem gondolkozunk azon, hogyan fogunk a döntőben korizni, ha még el sem jutottunk a döntőig”.

Dél-Koreában idén februárban a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összeállítású csapat 6:31.971 perces olimpiai rekorddal megnyerte az 5000 méteres váltót, ezzel megszerezte az első magyar téli olimpiai aranyérmet.

Pjongcsang után nagyon megváltozott az életük. Ez már kint is kiderült, a nagy győzelem után „nem tudtunk sétálni az utcán, mert mindenki a nyakunkba ugrott, és szelfit akart velünk. Az utolsó napon szűk családi körben kerestünk egy éttermet. Ünnepelni akartunk kicsit, de az étteremnél kiszúrt minket egy koreai lány, annyit mondott, HO! és elkezdett fényképezni. Erre mindenki más is mondta, hogy HO!, és mindenki elkezdett fényképezni.

A végén inkább elfutottunk. De ezt kellett tennünk másik két étteremnél is, míg végül a negyediknél meg tudtunk vacsorázni.”

Az olimpia után három héttel rendezték a vébét, arra már nagyon nehéz volt összekapnia magát, ahhoz képest összetettben ezüstérmes lett. „Volt futam, amit kicsit elizgultam, de az, hogy esélyesként vágok neki egy futamnak, megint új szituáció, amit meg kell tanulni.”

Ezek után borzalmasan nehezen zökkent vissza a szürke hétköznapokba. Széttárt karokkal mutatja, hogy az olimpiai ciklus elején még ekkora látószöggel van előtte a cél, aztán fokozatosan egyre szűkül, „a végén már csak az olimpiát látod, csak arra fókuszálsz”. Tökéletesen fegyelmezetten élt, az olimpia előtt két és fél évig nem ivott alkoholt, minden este legkésőbb nyolckor már otthon volt, kizárólag egészséges ételeket evett.

„Miután sikerült elérnem a célt, másnap… Azt hittem, hogy a mennyországban fogok ébredni, és minden jóval könnyebb lesz, de ennek a teljes ellentétje történt. Nagyon elfáradtam. Ültünk a repülőn, és szó szerint nem bírtam megemelni a lábam.”

Egy ideig úgy érezte, „minek is csináljam ezt tovább”, hiszen elérte a nagy célt. Kicsit lazábban evett, programokat szervezett estére, de „az olimpia utáni első évben ezt meg lehet csinálni.” Főleg annak tudatában, hogy van barátja, akivel három évig nem tudott találkozni.

Volt bulizós korszaka, de egyből érezte, hogy nem úgy megy olyankor az edzés, így hát hamar megtanult fegyelmezetten élni. Ahogy az egyik, apja által megrajzolt tetoválása mondja: „Fájdalom nélkül nincs haszon.”

Mutatja a tetoválásait, mindegyik emlékezteti valamire, és motiválja is. Látunk olimpiai ötkarikát, oroszlánt, sast, világítótornyot, az egyik legújabb pedig egy Muhammad Ali-idézet: „I must be the greatest.” No meg ott a korona:

„Nagyon lusta vagyok, csak akkor csinálok valamit, ha tényleg muszáj. Akár egy király, aki csak lustul, de amikor irányítania kell, akkor vezérré válik.”

A nyáron szakított a barátnőjével, azóta „boldog szingliként élem az életet, úgyhogy várom a lányok jelentkezését, az Instagramon megtalálják a mailcímemet”, mondja nevetve.

Nem mintha ne lenne elég népszerű amúgy is. Sikeres, jól tud angolul és kínaiul, ezért a testvérével együtt elkezdte építeni a Liu Brothers brandet. „Úgy vagyunk a legerősebbek, ha együtt dolgozunk, a versenyeken szinte verhetetlenek vagyunk olyankor. Először a magyar piacon építenénk fel magunkat, valószínűleg a következő szezontól újabb szponzorokkal jelenünk majd meg, ami remélhetőleg a rajongóknak is nagyon tetszik majd.”

Termékekkel csak hosszabb távon foglalkoznának, egyelőre csak ismertté tennék a Liu Brothers nevet. Ebben a tekintetben nem fontos a gyorsaság.

Nem úgy a magánéletben, ahol egy 300 lóerős Seat Cuprával hasít, bár

„az utakon nem nagyon szoktam száguldani meg versenyezni, ha ezt akarom, inkább felmegyek a jégre korizni, ott még jobban is érzem a sebességet”.

Hát igen, vissza a jégre. Pjongcsang már kilenc hónapja volt, azóta „sikerült újra 6.30 helyett 6.00-ra állítani az ébresztőt, és nem csak beesni az edzésekre”.

Az edzéseket pedig szintén nagyon tudatosan építi fel Liu Shaolin és a stábja. A testvérével, Liu Shaoanggal egymást is motiválják, a vezetőedző a kínai Lina Zsang, de koreai szakember és amerikai korisok is vannak a csapatban.

Túl sok súlyzós edzés nincs, többnyire inkább saját testsúllyal dolgoznak, de azért pár napja csak guggolt egy sorozatot 145 kilóval: „Hármas sorozatokat csináltunk, 125 kilóval kezdtünk, és ötkilónként emeltünk. Így guggoltam az ötödik szériában 145-tel.”

De lassan újra szűkülni kezd a látószög, az edzések mellett egyre fontosabbak a versenyek is. December 7-9-ig világkupát rendeznek Kazahsztánban, januárban Eb, márciusban vb lesz. Valahol messze a horizonton pedig ott dereng már a 2022-es olimpia, ahol Liu Shaolin huszonhat évesen a legjobb korban lesz az újabb hőstettekhez.

(Fotók: Pálfi Balázs, Hunskate Media)

Liu Shaolin Sándor | sport | korcsolya | olimpiai bajnok | téli olimpia