Elképesztő, mit készített a Louis Vuitton a franciaországi rögbi-világbajnokságra

A Louis Vuitton büszkén mutatta be azt a trófeatartót, amit a 2023-as, Franciaországban zajló rögbi világbajnokság kupájához készítettek. A teljes egészében kézi munkával gyártott Official Trophy Trunk, az ikonikus Webb Ellis trófeát védi majd egészen addig, amíg az október 28-i döntő győzteseinek át nem adják.

Úgy tudni, a csodálatos trófeatartót a Párizs melletti Asnières-i Maison műtermeiben készítették aprólékos kézműves munkával. A cél az volt, hogy olyan tárolót készítsenek, amely megjelenésében egyszerre ötvözi a divatház örökségét és a modernitást.

A trófeatartó külső részét a luxusmárka jól ismert monogramjai díszítik,

a két lehajtható előlapon feltűnő V betű pedig egyszerre szimbolizálja a Vuittont és a Victory-t, vagyis a győzelmet. A külső részen feltűnnek a francia zászló kék, fehér, piros sávjai is.

A trófeatartó egyik oldalán római számok láthatók, a másikon pedig a Rugby World Cup France 2023 logóját jelenítették meg. A bőrdíszítés, az ikonikus sárgaréz élvédők,

a zárak és kapcsok a divatház bőröndjeinek örökségét hivatottak kidomborítani.

A tároló belseje a fényűző luxus jegyében élénk Pantone kék színt kapott, a belső fedélen pedig ismét feltűnik a világbajnokság hivatalos logója is.

Julien Collette, a Rugby World Cup France 2023 vezérigazgatója úgy fogalmazott, megtiszteltetés számukra, hogy a Webb Ellis Kupát ilyen kivételes trófeatartóban védhetik és mutathatják be a nagyközönség számára.

Pietro Beccari, a Louis Vuitton elnök-vezérigazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy a márka régóta támogatja a rögbi világbajnokságot, a trófeatartót pedig a Louis Vuitton 170 éves múltra tekintő bőröndgyártásának új mérföldkövének tartja.

Nem ez az első alkalom, hogy egyedi trófeatartókat készít a Louis Vuitton. Korábban a labdarúgó-világbajnokság, az NBA, a Formula-1 Monacói Nagydíj, a League of Legends,  a Davis Kupa, a Roland Garros és az Amerika Kupa számára is készítettek ilyen kiegészítőt.

(Forrás: Haute Living, fotók: Louis Vuitton)

trófea | divatház | világbajnokság | trófeatartó | louis vuitton

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom