Mostantól jóval körülményesebb lesz meglátogatni a világ egyik legismertebb múzeumát

Egy kicsit komolyabb szervezést igényel majd. 

A Louvre vezetése bejelentette, hogy a túlzsúfoltság csökkentése érdekében harmincezerre korlátozza a napi látogatók számát. Laurence des Cars, a Louvre igazgatója azzal indokolta a lépést, hogy a Louvre "kellemes élményt szeretne nyújtani, különösen a múzeumba először betérőknek".

A világjárvány előtti állapotokhoz képest (amikor is napi 45 ezer látogatót fogadott az intézmény) az új policy harmadával csökkenti a belépők számát.

Míg 2019-ben még napi 45 ezer napi látogatónak örülhetett a múzeum, addig a világjárvány idején történt bezárás óta csak körülbelül harmincezernek.

Más szóval, az új kezdeményezés célja, hogy fenntartsa a jelenlegi nézőszámot, és megakadályozza, hogy az a korábbi szintre emelkedjen – különösen a 2024-es párizsi olimpiai játékokra való tekintettel.

Mindez azért elég jól hangzik.  Megnézhetjük a Mona Lisát anélkül, hogy úgy éreznénk magunkat, mintha egy rögbimeccsen lennénk. Egy kicsit szervezettebben gondolkodni pedig csupán kis erősfeszítésnek tűnik a sokkal kellemesebb élményért cserébe. Ráadásként a Louvre-ba már régóta lehet online is belépőhelyet foglalni.

Paris Explore nevű Instagram-fiók nemrég posztolta egy Párizsban élő influenszer, bizonyos Volgaleoni tanácsait, melyek arról szóltak, hogy mi mindent ne csináljunk Párizsban. A Matadornetwork utánajárt, mennyire kell komolyan vennünk ezeket az intelmeket.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images, Unsplash)

louvre | napi | limit | múzeum | látogatás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom