Olyan luxusbuborékot lehet bérelni Noszvajon, amilyen csak Jordániában található

Az erdő kellős közepén megszállni, úgy, hogy nem vagyunk elszigetelve a természettől, nos, erre a legjobb példát a noszvaji Nomád Hotel & Glamping hozza. Harmadik generációs szappanbuborék-forma szálláshelyük üzenete, hogy kitörve a megszokott sémákból lehet máshogy pihenni!

A glamping mozgalmat 2013-ban indította el Magyarországon a noszvaji Nomád Hotel & Glamping. A szó a glamorous és a camping szó összeolvadásából született és kényelmes kempingezést jelöl.

A családi kézben lévő szálláshely folyamatosan fejleszti izgalmas szálláshelyeinek kínálatát, de az utóbbi pár évben a saját tervezésű buboréksátrak számát növelték, idén két új, extrém buborékkal rukkoltak elő.

Baloghék addig kísérleteztek az efféle építményekkel, hogy a család építészei összefogtak és megalkották saját képzeletük szüleményét, ezzel pedig a hotel területén álló buboréksátrak száma hétre emelkedett. Először csak egy helyiséges volt egy-egy buborék, a második generációsok már fürdőszobával is rendelkeztek, míg a harmadik generációs darab olyan, mint egy lakás. Ott az extra a még nagyobb tér, ami több éjszaka eltöltését is lehetővé teszi. Hasonló színvonalú luxusbuborék egyébként kizárólag Jordániában található.

A különleges architektúrájú műanyag sátor egy ácsolt emelvényen, a tó fölött, a kíváncsi szemek elől gondosan elrejtve magasodik. A buborék forma egyébként tartósan úgy marad meg, hogy a levegőt csendes légbefúvók juttatják a szerkezet belsejébe. A sátor zsiliprendszerrel működik, az előszobába lépve a zipzározható ajtót gondosan vissza kell zárni, hogy beléphessünk a nappaliba. Ott eleve furcsa, hogy hiányolnunk kell a derékszögeket a lakótérből, mert a falak íveltek.

 

A nappali-hálóból a lombkoronában gyönyörködhetünk, sötétben pedig a csillagos égboltot kémlelhetjük a méretre szabott baldachinos ágyból, amelyből kikelve avar helyett süppedős padlószőnyeget érint a lábunk. A kényelem adott, a berendezés visszafogott, a dekoráció minimális, hiszen a dekoráció maga az ablakon beköszönő természet, míg az építmény extrája a panorámás fürdőszoba.

A buborékban alkalom nyílik megélni az időn kívüliséget, az erdő hangjai megszűrődnek, ablak nem nyitható, a hangok odabent valahogy mégis felerősödnek, így önkéntelenül suttogni kezd bent az ember.

A buborékok kialalkításánál fontos szempont volt, hogy a lehető legkörnyezetbarátabb megoldással épüljenek.

 

Az, hogy ma ez a buborék fogad vendégeket, Balogh Barbara szerint azért nagy szó, mert a sátrat Kínában gyártották és megérkezése nem volt zökkenőmentes. Leírt néhány vargabetűt, mire ideért. Bezavart a Covid, az elakadt Evergreen konténerhajó, de késleltette a felállítást a kínai újév is. Mindettől függetlenül a buborék július 1-től készen áll a vendégek fogadására.

buborék | Nomád Hotel & Glamping | hotel | természet | noszvaj

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom