Így próbálják elnyerni a szupergazdagok hűségét a világhírű luxusmárkák

Az ultragazdagok többet költenek luxusra, mint valaha, vagyis a piaci visszaesés ellenére rájuk kell fókuszálniuk a legismertebb márkáknak.

Amióta a világ nagyjából kilábalt a 2020-as koronavírus-járvány okozta sokkból, a luxuscikkekre fordított kiadások felpörögtek – ez pedig nyilván nem jött rosszul a nagy cégeknek. 2023-ban viszont az emelkedő megélhetési költségek valamelyest kijózanították a fogyasztókat. Mivel a szélesebb értelemben vett luxuspiac növekedése lelassult, az eladások fellendítése érdekében kulcsfontosságú feladatot jelent bevonzani a jövedelmüket tekintve a felső egy százalékba tartozókat, akiket alapból nem igazán érint a globális bizonytalanság.

A márkák számára kiemelt stratégiai jelentőségűek lettek a „VIC-k”, avagy a nagyon fontos ügyfelek. Az ő megnyerésük azonban egyre komolyabb kihívás, mivel masszívan fokozódik a figyelmükért folytatott verseny. Ez a dinamika pedig arra ösztönzi a kiskereskedőket és a megamárkákat, hogy kifinomultabb stratégiákat vessenek be.

Egy esettanulmányból kiderül, hogy a Gucci, a Mytheresa és a Tiffany & Co. taktikája arra épül, hogy szorosabb kapcsolatot építsenek ki a legfontosabb ügyfelekkel, elősegítsék a lojalitást és hosszú távon növeljék a vásárlóerőt.

A Gucci például Los Angelesben megnyitotta első, kizárólag a kiemelt ügyfelek kiszolgálására megálmodott üzletét, a Gucci Salont, ami csak rendelés alapján működik. A márka legexkluzívabb termékeit mutatják ott be, miközben mindent az ügyfelek igényeihez és vágyaihoz igazítanak. A londoni és tokiói részlegen hasonló koncepció mentén privát emeleteket alakítottak ki.

A Mytheresa exkluzív és csupán az ügyfeleiknek rendezett eseményekkel csalogatja magához a vevőit a tervezők magánrezidenciáin tartott meghitt vacsoráktól kezdve a sztárvilágot felvonultató, kizárólag bennfenteseknek szóló bemutatókig és partikig.

Eközben a Tiffany & Co. bővítette ultra-exkluzív ékszer szortimentjét, komoly hangsúlyt fektetve a személyre szabhatóságra. Többek között páratlan drágaköveket szereznek be nekik, illetve a kiemelt vevők egyedi darabokat is rendelhetnek Nathalie Verdeille művészeti vezetőnél a nemrég felújított New York-i főhadiszálláson.

Ezek a módszerek tehát értékes tanulságokkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogyan erősíthetik az érzelmi kötődést a személyes kapcsolatok és extra élmények, hiszen egyrészt így lehet kitűnni a versenytársak közül, másrészt ezzel együtt hűség is kiépíthető.

(Forrás: businessofffashion.com, fotók: Getty Images)

gazdagok | vásárlók | luxus | élmények | megnyerés

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a W By Roadster magazint!

Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.

Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom