És a geográfusok szerint egyre gyakoribbak lehetnek pont emiatt az ugyanilyen katasztrofális balesetek.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfusai szerint
a klímaváltozás és az intenzív földhasználat is hozzájárult a porvihar kialakulásához, amely a fő oka volt az M1-es autópályán szombaton történt tömegbalesetnek.
A rendőrség vasárnapi közleménye szerint a szombati balesetben 41 gépjármű volt érintett. Egy férfi meghalt, további 39 ember megsérült; ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.
Az SZTE közleménye idézte Sipos Györgyöt, az SZTE TTIK Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék docensét, aki kifejtette, az éghajlatváltozás következtében egyre gyakrabban fordulnak elő porviharok Magyarországon. Erre volt példa a szombati porvihar, azonban az elmúlt év első felében is rendkívül gyakoriak voltak az ilyen események.
Tavaly a szélsőségesen száraz időjárás is nagyban hozzájárult a porviharok kialakulásához. Idén a csapadékhiány nem oly nagymértékű, viszont látszik, hogy egy-egy területen így is könnyedén meg tudja bontani a kellően erős szél a talaj felszínét.
A klímaváltozás következtében a szélsőséges időjárási helyzetek, így a szélviharok egyre gyakoribb előfordulása várható, megfelelő területhasználat nélkül pedig megszokott jelenséggé válhatnak a porviharok a Kárpát-medencében. Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan idén már több ciklonhoz vagy hidegbetöréshez kötődő hidegfront okozott jelentős, 100 km/h sebességet elérő vagy meghaladó szélvihart. A nagyon erős szelek mellett azonban a baleset rávilágított az intenzív tájhasználat rendkívül komplex hatásmechanizmusára is. A területet, a Zsámbéki-medence középső részét vastag lösztakaró borítja, melyen egykor mészlepedékes csernozjomok alakultak ki, amelyek Magyarország egyik legjobb talajtípusai.
Az országban szinte mindenhol jelentős szélerózió sújtja a csernozjomokat, lejtős területeken pedig a vízerózió is akár több tízcentis talajpusztulást eredményez néhány évtized alatt. Herceghalom környékén mindkét jelenség jellemző.
A műholdképeken a baleset helyszínétől északra és délre is felfedezhetők a szántóföldeken azok a világos színű foltok, ahonnan a termékeny talajtakaró gyakorlatilag már eltűnt
– közölte Barta Károly, a tanszék docense. A porviharok kockázata geoinformatikai módszerekkel - részben műholdas megfigyelések alapján - számszerűsíthető például a felszínborításra, a növényzetre, a talajra és az éghajlatra vonatkozó adatok felhasználásával. A talaj típusa, a szélsebesség, a szélirány és a csapadék hiánya jelezheti, hogy az adott terület jobban ki van téve a porviharoknak – hangsúlyozta Van Leeuwen Boudewijn egyetemi adjunktus.
A magyarországi termőföldek Európában a legjobb minőségűek között vannak. Kulcskérdés a magyarországi talajok termőképességének megőrzése, a talaj- és tájvédelem. A Magyarországon az 1960-as évek óta jellemző nagytáblás művelés kopár felszínei azonban sok esetben elősegítik a szél okozta talajpusztulást. A táblák közé telepített mezővédő erdősávok hatékonyan csökkenthetik a szélerózió, ezáltal a termőréteg pusztulás mértékét.
Ahol a területhasználat változtatására - a szántóterületek gyepesítésére vagy erdősítésre - nincs mód, ott a mezővédő erdősávok telepítése mellett az ökológiai gazdálkodást, a forgatás nélküli talajművelést kell javasolni a gazdálkodók számára a térségi vagy településrendezési tervek készítése során - hangsúlyozta Szilassi Péter, az SZTE Földrajz és Földtudományi Intézetének egyetemi docense.
(Fotók: MTI, Police.hu)
baleset | porvihar | m1 | autópálya
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!