Két ital van, amit soha sem isznak a repülőn a légiutas-kísérők

Pedig sokan kérik a fedélzeten is.

– Hacsak nem vagyunk makacsok vagy mindenre elszántak, nem iszunk a gépen elérhető kávéból vagy teából – kezdi mindjárt a légikísérőként dolgozó Cierra, arra a témára reflektálva, mely italokat érdemes elkerülni a repülőn.

– A víz, amit a kávéhoz és a teához használunk, ugyanabból a víztartályból származik, amit lényegében soha sem tisztítanak ki. Bár a légitársaságok azt mondják az utasoknak, hogy rendszeres víztesztet végeznek, ezzel szemben nekünk elárulták, hogy körülbelül hat-kilenc hónapig tart egy vizsgálat egy repülőgépen. És nem fogják kitakarítani azt a tartályt, hacsak nem találnak valamit! – tette hozzá.

A szintén ebben a szakmában utazó Betty szerint az utasoknak ugyanezen okból kifolyólag nem ajánlja a kávét és a teát, mivel ugyanazt a vizet használják hozzá, ami a mosdórendszerben folyik.

Kérjenek helyette inkább palackozott vizet.

Egy személyzeti tag szerint megtörtént, hogy egyszer „végeztek egy E. coli-tesztet, melyen úgymond nem ment át a vizük, aztán jött a karbantartó, megnyomott néhány gombot, és végül átment”.

Néhány másik dolgozó és mérnök azonban azt mondja, hogy „a légitársaságok víztartályait rendszeresen ellenőrzik és fertőtlenítik, továbbá a kávéfőzéshez használt kannákat minden repülés után kicseréli a catering”.

– Honnan tudod, hogy a víztartályokat soha nem tisztítják? A repülőgép-karbantartásnál dolgozom, és nagyon szigorú szabályaink vannak, amelyeket minden repülőgép esetén alkalmazni kell – írta erre válaszul egy szakmabeli.

Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben. 

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

tea | nem szabad | fogyasztás | fedélzet | ital | kávé

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom