Ezeket veszik észre rögtön a légiutas-kísérők, amikor az utas beszáll a gépbe

Miután felszálltál, eltűnődtél már azon, hogy vajon mire gondol a személyzet, amikor köszönsz nekik? Ha nem, akkor lehet, hogy érdemes.

"A Turkish Airlines légikísérői örömmel mosolyognak és a rájuk jellemző török vendégszeretettel üdvözlik az utast, emellett számos fontos tényezőt is elemeznek, melyek hozzájárulhatnak a repülés élményéhez" – mondja Duygu Eren Tosya, a Turkish Airlines kabinfőnöke. "Azonosítják azokat az utasokat, akik vészhelyzetben segítséget nyújthatnak, valamint azokat is, akiknek ilyen esetben további segítségre lehet szükségük, gondolok itt az idős vagy sérült emberekre".

A személyzet tagjai arra is figyelnek, hogy beazonosítsák a repülés miatt idegeskedőket és bátorítsák őket.

"A legfontosabb dolog, amire ügyelnek, hogy hogyan tudnak vigyázni az összes utas biztonságára a fedélzetre lépéstől kezdve egészen a leszállásig" – folytatja Tosya.

Milyen részletekre figyelnek még oda a személyzet tagjai és milyen további apróságokat szúrnak ki? Tapasztalt légiutas-kísérők osztották meg erről a gondolataikat.

Ideges elsőzők

Kimberly Sullivan mindig szemmel tartja az első alkalommal repülőket.

"Már abból is észrevesszük, hogy tapasztalt-e az utas, ahogyan felszáll a gépre" – mondja. "Ha feltartja a sort és bizonytalannak tűnik, akkor tudjuk róla, hogy újonc".

Cselekvőkészség baj esetén

Janice Bridger elsősorban azokat az embereket fürkészi, akiknek vészhelyzetben segítségre lehet szükségük.

"Figyelek a fogyatékkal élőkre, ami kizárhat valakit abból, hogy például a kijárati sorban üljön. Akik ott foglalnak helyet, azoknak képesnek kell kinyitniuk egy nehezebben nyíló ajtót. Ha pedig valaki nem beszél jól angolul, adott esetben nem értheti a vészhelyzetben kioszott parancsszavakat, netán nem tudja elolvasni a vészkijárat kinyitására vonatkozó utasításokat sem."

Ittas utas

Nuralia Mazlan az Air Asia légiutas-kísérőjeként az ittas egyéneket emeli ki. "Azért, mert leggyakrabban az ilyenek okoznak nagyobb valószínűséggel problémát. Egyszer egy 20 éves férfi meztelenre vetkőzött, miközben a gép többezer méter magasra emelkedett."

Nehéz tárgyak megemelése

Janice Bridger megjegyezte, hogy gyakran keres olyasvalakit, aki fittnek tűnik arra az esetre, ha extra izomra lenne szüksége. "Ha látok valakit, aki izmos, erős, fizikailag fitt, megjegyzem az arcát, és hogy hol foglal helyet. Abban a szerencsétlen esetben, ha engem támadnának meg, ő lesz a védelmezőm. Ha ilyen helyzet adódik, privátban és diszkréten megkérdezem, szükség esetén hajlandó lenne-e segíteni. A segítség magában foglalhatja egy engedetlen utas megfékezését vagy lefogását is."

Szakmabeli segítség

"Igyekszem megtudni, vannak-e olyan utasaink, akik valamelyik légitársaság alkalmazottai" – tette hozzá Bridger.

"Ők szintén támaszt jelentenek. Kiképezték őket arra, mit kell tenniük vészhelyzetben, legyen az orvosi, vagy mechanikai. Ugyanolyan jól tudják, hogyan kell kezelni ezeket a szituációkat, mint én, és azonnal csapattaggá válhatnak és rögtön be tudnak illeszkedni. Felbecsülhetetetlen értékű támogatást jelentenek, úgyhogy szeretem tudni, kik ők és hol ülnek".

Ritkán keresünk fel vásárlási céllal repülőteret, pedig köztudottan változatos és minőségi árukínálattal találkozhatunk a terminálokon. Akadnak olyan termékek, amelyeket kifejezetten megéri reptéren vagy éppen a repülőgépen beszerezni, bőven vannak viszont kerülendő áruk is. Az Insider légikísérők tanácsait összegyűjtő cikkét alapul véve megmutatjuk, mire ajánlatos odafigyelni.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

 

beszállás | repülés | mire figyelnek | fedélzet | légiutas-kísérők

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom