Az ördög segítségével épülhetett meg ez a gyönyörű híd

Toszkánát nemcsak a lankás borvidékeiért érdemes felkeresni, de az olyan látványosságokért is, mint a Borgo a Mozzano melletti ördöghíd.

Lucca tartomány legszebb hídja a Borgo a Mozzano település mellett lévő Maddalena-híd, vagy ahogy gyakran emlegetik: ördöghíd. A titokzatos építése és egyedülálló formája (egy jókora ív oldalt, mellette pedig három kisebb) legendákat szült és művészeket ihletett meg.

A ma is lenyűgöző híd a múltban még erősebben hathatott: a második világháború után ugyanis építettek egy gátat, ami megemelte a víz szintjét.

A legenda szerint a hidat Szent Julián építtette, aki, mivel nem tudta befejezni a nehéz projektet, az ördög segítségét kérte, és cserébe felajánlotta neki az első élőlény lelkét, aki átkel a hídon. Miután a híd elkészült, Szent Julián egy darab kenyeret dobott a hídra, amivel egy kutyát csalt át rajta, becsapva ezzel az ördögöt.

Az ókorban és a középkorban persze több kőhidat is „ördöghídnak” neveztek, miután az elképzelhetetlennek vélt szerkezeteket a hiedelmek szerint csakis az ördög építhette.

A legendák születését és terjedését Luccában az is segítette, hogy a híd építéséről kevés történelmi adat áll rendelkezésre.

Nicolao Tegrimi Castruccio Castracaniról írt életrajzi könyvében azt állítja, hogy a hidat Matilde di Canossa (1046-1125) építette, Castracani (1281-1328) pedig helyreállítást végzett. Más feltételezések szerint Castruccio irányításával cserélték kőre a kisebb íveket addig alkotó fa szerkezetet. Ez megmagyarázná a nagy és a kis boltívek közötti különbséget.

Maddalena-hídnak is hívják az építményt, a Serchio-folyó bal partján a 16. században épült Maddalena remeteség nyomán. A jobb parton a következő évszázadokban gyárak épültek. És történt még egy jelentősebb beavatkozás 1889-ben: a Borgo a Mozzano felőli oldalon a híd szerkezetét módosították, hogy áthaladhasson ott a Luccából Aullába tartó vasútvonal. Ekkor a híd egy részét lebontották, és a vasúti sínek fölé rámpát építettek.

(Forrás: Visit Tuscay, fotók: GettyImages)

híd | toszkána | Lucca | ördöghíd | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom