Egykor kivégzések helyszíne volt, most egy euróért teniszezhetünk ezen az európai főtéren

Meglepően jól áll a vörös salak Madrid klasszikus főterének, a Plaza Mayornak, és ezt még az is elismerheti, aki nem lelkesedik különösképpen a teniszért.

Madrid hangulatos város, a főtére, a Plaza Mayor pedig mindig is a társadalmi élet központja volt: 1617-ben kezdték kiépíteni a Habsburg-korszak egyik meghatározó építésze, Juan Gómez de Mora tervei nyomán, majd a következő évszázadokban bikaviadalok, kivégzések és színházi előadások helyszíne volt.

Manapság kávézókkal, bárokkal és turistákkal van tele – kivéve most, amikor a tenisz salakos szezonja zajlik közte számos európai tornával. Ebből az alkalomból csinos teniszpályákat állítottak fel a főtéren, melyek mindössze egy euróért lefoglalhatóak a Playtomic appon – írta az Ilovetennis.

Ám akit esetleg nem érdekel különösebben a tenisz, az is elismerheti, hogy szokatlanul izgalmasan mutat a vörös salak egy klasszikus európai téren.

Amikor pedig épp nincs tenisz, a békésen szemlélődő turistáknak nyilvánvalóan feltűnik III. Fülöp lovasszobra – nehéz is lenne nem észrevenni, miután a tér közepén áll –, illetve a Casa de la Panaderíát díszítő freskók.

Ha pedig elhagyjuk a főteret, akkor sem kell csalódnunk Madridban, elvégre Európában itt a legjobb parkba járni. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének kitüntető címét, a Tree City of the World-öt immár zsinórban ötödször nyerte el a spanyol főváros.

(Forrás: Ilovetennis, fotók: Ilovetennis, városképek: Unsplash)

madrid | plaza mayor | utazás | tenisz

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom