Ilyen elszánt és lelkes magyar csapat várja a jövő héten rajtoló szakácsverseny világdöntőjét

Már csak néhányat alszunk és itt van az év egyik legfontosabb gasztronómiai eseménye.

Január 22-én és 23-án huszonnégy ország részvételével rendezik meg Franciországban a patinás Bocuse d'Or Grand Finalt a Sirha Lyon keretein belül.

A világ legfontosabb szakácsversenyén természetesen a mieink is indulnak; a csapatban Dalnoki Bence séf, Széll Tamás coach és Nyikos Patrik commis kaptak helyet.

A lyoni döntőn szokás szerint két ételt készítenek a csapatok: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálnuk olyan kötelező alapanyagokkal, mint az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló, illetve egy eleve tányérra szánt fogást.

Extra feladatként egy háromfogásos gyerekmenüt is össze kell dobniuk, amiben kell szerepelnie töknek, az előételnek vegánnak kell lennie, a főételben pedig a tojás a kötelező elem.

A magyar csapat a második versenyapon másodikként rajtol. A fiúk vidámak, lelkesek, láthatóan nagyon szeretik a magyar konyhát és alig várják, hogy megmutassák magukat – mint ahogyan az a frissen bemutatott promóciós filmből is lejön.

(Fotók: Getty Images, Magyar Bocuse d'Or Akadémia)

 

Lyon | Bocuse d'Or | széll tamás | kisfilm | szakácsverseny

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom