A világ egyik legjobb ár-érték arányú borának választották ezt a magyar merlot-t

James Suckling borkritikus és nemzetközi csapata minden évben összeállítja a legjobb ár-érték arányú borok százas listáját.

Tavaly negyvenegyezer tételt kóstoltak meg, és ezekből válogatták ki a legjobbakat, amelyek között egy magyar bort is találunk: a Sauska Merlot Kopár 2017-et. A villányi borvidéket reflektorfénybe állító ital, amely az egyetlen magyar szereplő és az egyetlen száz százalékos merlot a listán, nemcsak bekerült az impozáns társaságba, de az igen előkelő hetedik helyen is végzett.

A maximális százból 96 pontot kapott villányi vörösbort így jellemezte a szakértő:

Őrölt fűszerek, dióhéj és cédrus érett piros gyümölcsökkel és csokoládéaromákkal keretezve. Testes és határozott, dinamikus tanninszerkezettel. Húsos és bársonyos, jó fókusszal és remek egyensúllyal, kortya hosszú és fűszeres.

A Sauska Villány birtokigazgatója, Pohl Péter szerint azért is jelentős az elismerés, mert Villány dűlői közül éppen a történelmi Kopár lehet az egyre forróbb nyarak egyik potenciális áldozata. A klímaváltozás miatt a jó alany és a klónok tudatos megválasztása egyre fontosabb. Mint mondta, ezt a területet már ennek tudatában telepítették 2011-ben a dűlő legészakibb pontján, közvetlenül egy hűvös erdősáv alá, igen vékony talajrétegbe, szinte az anyakőzetbe. Itt a legnagyobb a talaj mésztartalma, ami közismerten a jó savak garanciája.

Számunkra nem kérdés, hogy Villány korszakhatárra érkezett és újrafelfedezésre vár dűlők és fajták tekintetében egyaránt. Erre pedig izgalmas bizonyíték ennek a bornak a sikere"

– mondta a szakember.

Sebastian Giraldo kétszeres magyar bajnok sommelier, a Sauska márkanagykövete szerint az előkelő helyezés bizonyítja, hogy a klasszikusok megunhatatlanok. Ilyen a merlot is, a világ egyik legnépszerűbb szőlőfajtája, amelyből olyan ikonikus borok születnek, mint a bordói Petrus, vagy a toszkán Masseto. Egy kiváló merlot-ra mindig felkapja a fejét a világ, mert kevés van belőle és rendkívül erős mezőnyben kell megméretnie. "Nagyszerű dolog, és igazi elismerés Villány számára is, hogy ez most nekünk sikerült"– mondta.

A Sauska több nemzetközi díjat is bezsebelt már, a villányi birtokon található étterem pedig egyedülálló panorámával és menüvel csábít.

(Forrás és képek: Sauska)

ár-érték arány | sauska | merlot | bor | legjobb

FOLYTASD EZZEL

Budapesti csúcspanoráma exkluzív pezsgőkkel a felhők közelében – Ez a White Raven

Well done

Rendeld meg a Roadster magazin 16. számát!

Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Az életörömöt ünnepli az ital, ami több egyszerű rumnál
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom