Három magyar vonatkozású hely is bekerült Európa legveszélyeztetettebb örökségei közé

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A fekedi Fábri-vízimalom, a vajdasági Pancsován (Pancevo) található Weifert sörgyár és egy erdélyi templom is felkerült Európa hét legveszélyeztetettebb kulturális örökségi helyszínének 2026-os listájára, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra az Europa Nostra.

Az Europa Nostra által lebonyolított program az Európai Beruházási Bank (EIB) intézetének szakmai támogatásával valósul meg. A helyszínek egyenként tízezer euró összegű örökségvédelmi támogatásra jogosultak, amit a megmentésükre irányuló elsődleges intézkedésekre fordíthatnak. Ebben a támogatásban részesül most a három magyar vonatkozású hely is.

Az örökségvédelmi szervezet honlapján található ismertető szerint a Baranya vármegyében található Feked község melletti vízimalmot 1788-ban építették a Karasica patak partjára. Magyarország ipari örökségének ritka példánya:

tizenhétezer vízimalomból napjainkra körülbelül háromszáz maradt fenn.

A 18. századi sváb telepesek által épített malmot régóta nem használják őrlésre, sokáig a helyiek találkozóhelyeként szolgált. A rendszeres karbantartás hiánya, a rágcsálók okozta károk, a szerkezeti pusztulás és az áradások miatt napjainkban a részleges vagy teljes összeomlás fenyegeti, tavaly novemberben egy fala már össze is dőlt.

Az 1722-ben alapított pancsovai Weifert sörgyár Európa egyik legkorábbi sörfőzdéje és a Balkán legrégebbi sörgyára, amely Közép- és Délkelet-Európa találkozásánál jött létre.

A jelenleg már nem működő ipari komplexum veszélyben van: a jelentős kulturális érték státusza ellenére az évtizedes alulfinanszírozottság, a rendezetlen tulajdonjogi viszonyok, valamint a 2005-ös pusztító tűz következtében

a mintegy tizennégyezer négyzetméteres épület szerkezetileg instabillá vált, és a nagyközönség elől elzárták.

Az Erdélyben található őraljaboldogfalvi (Santamaria-Orlea) református templom Románia egyik legrégebbi kőtemploma, a Hátszegi-medence jelképe és az UNESCO védelme alatt álló Hátszegvidéki Dinoszaurusz Geopark szerves része. Az épület a román stílusból a gótikába való átmenet kivételes példája, a befolyásos Kendeffy (Candea) család építette a 13. század végén. Falai között 1311-ből, 1400-ból és 1450-ből származó falfestmények maradtak fenn, amelyek ritkaságnak számítanak Közép-Kelet-Európában. 1555 óta a református egyház használja.

Kivételes történelmi folytonossága ellenére az épületet és ritka falfestményeit súlyos veszély fenyegeti.

A szerkezeti romlás, a felszivárgó nedvesség és a korábbi, szakszerűtlen javítások káros hatásai miatt időben történő állagmegóvás nélkül a műemlék a visszafordíthatatlan pusztulás szélére kerülhet.

A három magyar vonatkozású hely mellett a 2026-os év hét legveszélyeztetettebb európai örökségi helyszíne között van még a görögországi Katapola falu és Minoa ókori városa, a luxemburgi Blower Hall Esch-sur-Alzette-ben, a máltai Fort Chambray brit laktanyája Gozón és a portugáliai Vale de Milhaços lőporgyár Seixalban.

(Forrás: MTI, Fotók: Europa Nostra / Gerst János, Magyari Hunor, Neozoik Foundation)

vízimalom | erdély | Europa Nostra | templom | vajdaság | gyár

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom